900 ezer dollárt ért az FBI-nak a terrorista telefonján lévő adat

Közel 260 millió forintot fizettek egy meg nem nevezett személynek vagy szervezetnek, miután az Apple nem volt hajlandó együttműködni.

Az amerikai kormány (egészen pontosan az FBI) 900 000 dollárt, közel 260 millió forintot fizetett hackereknek, hogy feltörjék a San Bernardino-ügyben érintett fegyveres iPhone-ját - ezt Dianne Feinstein szenátorasszony árulta el egy kérdésbe csomagolva az FBI vezetője, James Comey meghallgatásán egy szenátusi bizottsági ülésen múlt héten.

A nyomozóhatóság minősített adatnak nyilvánította egyrészt azt, hogy ki segített feltörni a készüléket, másrészt a pontos összeget is. Comey csak annyit árult el tavaly, hogy többet fizettek, mint amennyit hátralévő hét évében a munkájáért kaphat, ebből a sajtó arra következtetett, hogy egymillió dollár fölötti összegről lehet szó.

Minderre azért volt szükség, mert a hatóság azt feltételezte, a san bernardino-i gyilkos nem egyedül dolgozott, viszont a telefonját lezárva találták. Az Apple nem volt hajlandó segíteni, végül nem is volt rá szükség, mert az FBI egy külső szakértő bevonásával, jelentékeny összeg fejében megoldotta a helyzetet. Egy izraeli céget emlegettek akkoriban a lapok, de csak annyit közölt az amerikai igazságügyi minisztérium, hogy a terrorista telefonját feltörték.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények