A biztonságra koncentrál a Novell

A Novell felvásárolta a Linux-alapú alkalmazásbiztonsági megoldásokat szállító Immunixot. Ez a cég fejlesztette ki az AppArmort, amely mind a Linux operációs rendszert, mind pedig az alkalmazásokat védi a külső vagy belső támadásoktól, vírusoktól és rosszindulatú kódoktól. A terméket a jövőben Novell AppArmor powered by Immunix néven fogják forgalmazni.

Az oregoni Portlandben 1998-ban alapított Immunix közreműködött a Linux-kernel biztonsági szerkezetének kifejlesztésében, és szoros kapcsolatban áll a linuxos fejlesztői közösséggel. „A biztonság a szenvedélyünk, nemcsak a szakmánk. Mérnökeink nagy mennyiségű és igen speciális számítástechnikai szaktudást fektettek be az Immunix kiszolgálóalapú linuxos biztonságtechnológiájának létrehozása során” – nyilatkozta Crispin Cowan, az Immunix műszaki vezetője és társalapítója.

Az AppArmorral a Novell újabb lépést tett a vállalati szintű biztonság felé. A szoftvercég Suse Linux Enterprise Server 9 terméke volt az első olyan kereskedelmi Linux-disztribúció, amely a Security Enhanced Linux (SELinux) támogatására készült, és megkapta az Evaluation Assurance Level 4+ (EAL4+) tanúsítványt.

Azóta történt

Előzmények