A csevegőhálózatokat elárasztja a spim

Az amerikai hatóságok a múlt héten letartóztattak egy 18 éves fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy kéretlen reklámok milliót küldte szét egy azonnali üzenetváltást lehetővé tévő hálózaton. A New York államban lakó Anthony Greco éppen Los Angelesbe tartott, hogy a csevegőszolgáltatást biztosító MySpace.com képviselőivel tárgyaljon a reklámüzenetek kézbesítésének exkluzív jogáról, amikor – minthogy a randevút a titkosszolgálat és a helyi rendőrség elektronikus bűnözéssel foglalkozó csoportja készítette elő – a repülőtéren őrizetbe vették.

A vád szerint Greco felhasználói nevek ezreit regisztrálta az internetes közösségi szolgáltatást nyújtó MySpace oldalain, majd ezekről több mint 1,5 millió – zömében jelzálog-finanszírozási és pornográf jellegű – reklámüzenetet küldött el a hálózatra. Időközben megkereste a vállalatot is, amelytől kizárólagos jogokat igyekezett kicsikarni a hirdetések terjesztésére, ám miután nem méltatták válaszra, azzal fenyegetőzött, hogy a rendszer működését spamek további millióinak elküldésével lehetetleníti el.

Greco ezzel elérte, hogy a világon elsőként őt állítják bíróság elé spimek – azaz instant messaging (azonnali üzenetküldő) hálózatba küldött spamek – terjesztése miatt. Az ügyészség a kéretlen reklámlevelek megfékezésére hozott CAN-SPAM törvény megszegésével és zsarolással vádolja a fiatalembert, aki – ha minden vádpontban bűnösnek találják – akár 18 év börtönbüntetést is kaphat.

Ám aligha ez lesz az utolsó eset. A Pew Internet & American Life projekt egy minap publikált felmérése szerint az Egyesült Államokban elő 134 millió internetező felnőtt 42 százaléka, körülbelül 52 millió ember él az azonnali csevegés lehetőségével, és közülük mintegy 17 millió – harminc százalék – találkozott már spimekkel. A 30 évnél fiatalabbak nagyobb százalékban használnak azonnali üzenetküldő alkalmazásokat és így nagyobb százalékban kapnak kéretlen reklámokat is. A valós számok azonban ennél riasztóbbak lehetnek, hiszen a legaktívabb IM-felhasználókra, a 18 év alatti korosztályra nem terjedt ki a vizsgálat.

Azóta történt

  • Megszokjuk a spamet

    Az internetezők megtanultak együtt élni a kéretlen reklámlevelekkel.

Előzmények