A Gates Alapítvány 30 millió dollárt adott iskolákra

Az adományozást a héten jelentette be az alternatív iskolák alapításával és menedzselésével foglalkozó NewSchools Venture Alap. A Gates Alapítvány nem első ízben segíti ezt az iskoláztatási programot, 2003-ban már 22 millió dollárral támogatták a NewSchools Venture-t, hogy öt új szervezetet indítsanak el. Azóta a civil mozgalom folyamatosan terjeszkedik, már Kaliforniában, Connecticutben, Illinois-ban, New Jersey-ben, New York államban, Pennsylvaniában és Washingtonban is működtetnek iskolákat, évente összesen több mint 26 000 diák iratkozik be alapítványi intézményekbe. A mostani támogatás lehetővé teszi, hogy 200 új iskolát indítsanak be, s ez azt jelenti, hogy körülbelül 100 000 anyagilag is rászoruló fiatalt iskolázzanak be New Yorkban, Los Angelesben, Chicagóban és Washingtonban. A program a középiskolákra fókuszál, s az adomány lehetővé teszi a szegényebb diákok kollégiumi elhelyezését is.

Eli Yim, a Gates Alapítvány szóvivője kijelentette, hogy nagyra tartják a NewSchools Venture tevékenységét, amely innovatív törekvéseivel az egyre alacsonyabb hatásfokkal működő közoktatás egyik alternatívája kíván lenni, s a mostani adomány nem az előző folytatása, hanem új programokat támogatnak vele. A Gates Alapítvány egyébként az oktatás területén igen aktív, jelenleg körülbelül 1100 iskolát, nagyjából 700 000 diákot érint támogatási tevékenységük.

„Arra fordítjuk a pénzünket, hogy az ilyen, kisebb közösségek újító törekvéseit segítsük” – fejezte be nyilatkozatát Eli Yim.

Azóta történt

Előzmények