A HP stabilan növekszik

Az elmúlt időszak botrányai (Patricia Dunn), úgy tűnik, nem nyirbálták meg a cég eredményeit, mert kiválóan zárták az utolsó negyedévet, legalábbis ez derül ki a HP ma közzétett jelentéséből. A vállalat 24,6 milliárd dollár nettó értékesítési árbevételről számolt be a vizsgált időszakban, ami 7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél.

Az Egyesült Államok Általánosan Elfogadott Számviteli Irányelvei (GAAP) szerint számított üzemi eredmény 1,9 milliárd millió dollár volt a negyedik negyedévben. A GAAP szerinti korrigált részvényegységre jutó nyereség (EPS) 60 centet tett ki – 2005 negyedik negyedévében 14 cent volt ez az érték. A HP nem GAAP szerinti üzemi eredménye 2,2 milliárd dollár, nem GAAP szerint számított EPS-értéke pedig 68 dollárcent volt a negyedik negyedévben – szemben a 12 hónappal korábbi 51 centtel. A nem GAAP szerinti pénzügyi adatok nem tartalmazzák a 208 millió dollár (részvényenként 7 cent), adózás utáni eredmény szintjén végrehajtott korrekciót, amely elsősorban az átszervezés költségeivel és a beszerzett immateriális javak amortizációjával kapcsolatos.

„Jó évet zártunk. Határozottan növeltük árbevételünket, minden fontos üzletágban javítottuk nyereséghányadunkat, és működési cash flownk is kitűnően alakult” – nyilatkozta Mark Hurd, a HP elnök-vezérigazgatója. „Jó úton haladunk a részvényeseink számára még nagyobb értéket teremtő, versenyképesebb HP megteremtése felé.”

Régiók szerinti megoszlásban a következőképpen alakult a HP árbevétele 2005 és 2006 negyedik negyedéve között: Észak-, Közép- és Dél-Amerika – 8 százalékos növekedés 10,8 milliárd dollárra, EMEA-régió (Európa, Közel-Kelet és Afrika) – 7 százalékos növekedés 9,7 milliárd dollárra; Ázsia és a csendes-óceáni térség – 6 százalékos növekedés 4 milliárd dollárra. Az árfolyamhatásokat korrigálva a HP árbevétele az amerikai kontinensen 7, az EMEA-régióban 3, Ázsiában és a csendes-óceáni térségben pedig 7 százalékkal bővült 2005 negyedik negyedéve óta.

A jövőbeli kilátások

A HP 24,1 és 24,3 milliárd dollár közötti árbevételre számít 2007 első negyedévében. A GAAP szerinti korrigált EPS várhatóan 55–57 cent között, a nem GAAP szerinti EPS pedig 60 és 62 között alakul majd a 2007. pénzügyi év első negyedévében. A nem GAAP szerinti EPS nem tartalmazza a részvényenként körülbelül 5 cent, főként immateriális javak amortizációjából eredő, adózás utáni eredmény szintjén végrehajtott korrekciót. A 2007 első negyedévi GAAP szerinti és nem GAAP szerinti EPS becslés mintegy 4 cent részvényalapú kompenzációs kiadást tartalmaz. A teljes 2007. évre becsült árbevétel körülbelül 97 milliárd dollár.

A 2007. év GAAP szerinti korrigált EPS becslése 2,28–2,33 dollár, a nem GAAP szerinti korrigált EPS pedig várhatóan 2,48 és 2,53 dollár között alakul. A 2007-es nem GAAP szerinti EPS nem tartalmazza a részvényenként körülbelül 20 cent, főként immateriális javak amortizációjából eredő, adózás utáni eredmény szintjén végrehajtott korrekciót. A 2007 egészére vonatkozó GAAP szerinti és nem GAAP szerinti korrigált EPS becslés mintegy 14 cent részvényalapú kompenzációs kiadást tartalmaz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények

  • Informatikai óriások egyesültek

    A HP ma jelentette be, hogy lezárta a Mercury Interactive Corp. felvásárlását, s ez az eddigi legnagyobb szoftvercég-felvásárlás a HP történetében.

  • Elbukott a HP elnöke

    A kaliforniai főügyész eljárást kezdeményezett a vállalat ellen a személyiségi jogok megsértése miatt.

  • Dagad a HP-botrány

    A HP vezérigazgatója is bajba kerülhet, ha tudott arról, hogy illegális eszközöket használtak egy belső vizsgálatban.