A letöltés menti meg a zeneipart?

A hanglemezipar globális árbevétele immár hat éve folyamatosan csökken, a világ harmadik legnagyobb lemezkiadójaként számon tartott EMI első embere szerint azonban már látszik a fény az alagút végén. Eric Nicoli a megváltást az iparág által hosszú ideig első számú közellenségnek kikiáltott internettől várja – derül ki a Reuters híradásából.

Amint arról hírt adtunk, a digitális zeneleadásokból tavaly világszerte 1,1 milliárd dollárt kasszírozott az iparág, ami a piac teljes forgalmának 6 százaléka. Az EMI-vezér szerint ez még csak a kezdet, néhány éven belül a letöltött tartalmak kompenzálni fogják a lemezeladások csökkenését. „Vége azoknak az időknek, amikor a digitális technológia – az online és valós lopások elősegítésével – csak ártott az iparágnak” – nyilatkozta a hírügynökségnek, és azt jósolta, hogy 2010-re ismét növekedési pályára áll a zeneipar. Prognózisok szerint ekkorra az kiadók forgalmának 25 százalékát a számítógépre vagy mobiltelefonra letölthető digitális muzsikák adják majd.

Szakértők azt állítják, hogy a fizikai hanglemezek ideje hamar le fog járni, többek között annak köszönhetően, hogy a letölthető tartalmak esetében lehetőség van egy-egy dal megvásárlására, így nem kell fizetni az albumra esetlegesen felkerülő töltelékszámokért. Nicoli abban egyetért, hogy a számok egyedi árusítása sikerre van ítélve, de úgy látja – és ennek alátámasztására a Coldplay új albumának sikerére hivatkozott –, hogy a fizikai adathordozók is tovább élnek majd.

Azóta történt

Előzmények