A Magyar Kormány és a Microsoft Magyarország a hazai felsőoktatásért

A Miniszterelnöki Hivatal és a Microsoft Magyarország megállapodása értelmében háromszázötvenezer hazai felsőoktatási intézményben résztvevő tanár és diák juthat hozzá a legkorszerűbb Microsoft-szoftverekhez. Az erről szóló szándéknyilatkozatot ünnepélyes keretek között, sajtótájékoztató keretében írta alá Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és Jean-Philippe Courtois, a Microsoft Európa, Közel-Kelet és Afrika térségének elnöke. A megállapodás egyaránt vonatkozik állami, egyházi és alapítványi felsőoktatási intézményekre.

A megállapodás szerint az összes magyarországi akkreditált állami, egyházi és magán felsőoktatási intézmény valamennyi nappali, levelező és esti tagozatos hallgatója és valamennyi főállású, illetve szerződéses oktatója a megállapodás tárgyát képező szoftvereket tanulási, oktatási és bemutató célokra használhatja az intézmény vagy saját számítógépén.

A Magyar Kormány és a Microsoft Magyarország tárgyalásai során kialakított konstrukció egyszerre tesz eleget a mindenkori és folyamatos korszerűség elvárásának, a szerzői jogok tiszteletben tartását célzó, jogi és erkölcsi példamutatásnak és nevelésnek, és a legmagasabb fokú gazdaságosságnak. A konstrukció mindig a legkorszerűbb operációs rendszereket, irodai alkalmazásokat, hálózati szoftvereket és fejlesztő-eszközöket teszi hozzáférhetővé a felsőoktatás valamennyi résztvevője számára a teljes legalitás körülményei között, miközben a Microsoft meghirdetett kereskedelmi áraihoz képest jelentős árkedvezményt biztosít.

A Microsoft Campus Agreement lehetővé teszi a nappali, levelező és esti tagozaton tanuló diákok, a tanárok számára a számítógépes szoftver-infrastruktúra valamennyi fontosabb elemének (Windows operációs rendszerek, Office alkalmazások, fejlesztő eszközök, Web-szerkesztők, BackOffice ügyfél hozzáférési licencek) mindig az elérhető legfrissebb - avagy a felhasználó döntése szerint korábbi - verziójának használatát, a termékből elérhető bármely nyelvi verzióban.
A tanárok és diákok zavartalan felkészülésének érdekében a szerződés lehetőséget biztosít a termékek legális, otthoni felhasználására is.

[Microsoft sajtóközlemény]

(Valljuk be, a Microsoft jó politikát választott, kedvező ajánlattal a Kormánynak biztosítja, hogy a felnövő generációk kompatibilisek legyenek az ő termékeikkel. Természetesen nem szeretnénk ezért a megállapodásért senkit sem elmarasztalni, hiszen a Kormány segíti az oktatást, az MS pedig egy okos cég, amely megragadta a megragadhatót, csak fel szeretnénk hívni a dologban rejlő veszélyekre a figyelmet. )

Előzmények