A Matávnak áll a zászló a Fekete-hegyekben

Négy évvel azután, hogy a Matáv – persze háttérben a Deutsche Telekommal – 2000 decemberében (két kisebb, azóta kivásárolt befektetőtárssal együtt) 343 millió euróért megvehette a macedón távközlési szolgáltató 51 százalékát, ismét magyar távközlési szakemberek ismerkednek egy kis balkáni országgal. A Szerbia-Montenegrói Államszövetség kisebbik tagja, a nemzetközi jogi értelemben nem egészen önálló államnak számító, de a függetlenségre aspiráló (és gazdasági téren Belgrádtól már régen elvált) Crna Gora valószínűleg a Matávnak adja el a Telekom Montenegrót (TeleMont). A Reuters podgoricai forrásokra hivatkozva adta hírül tegnap, hogy a telekomcég 51 százalékáért a Matáv 114 millió eurót kínált. Ez jóval több, mint a szlovén távközlési társaság 93, a szerb 89 és az osztrák Mobilkom 87 millió eurós ajánlata. A Matáv emellett 67 millió euró beruházást is vállalt a hír szerint a következő öt évben, valamint vállalta, hogy adott esetben megveszi a maradék 49 százalékot.

A Matáv már régóta készül második akvizíciójára, mint ismeretes, egy időben komolyan vizsgálódott Bulgáriában is. A Telekom Montenegro a térség nemzeti távközlési cégei közül a legsoványabb falat, de kétségtelenül fontos a Matávnak. Kérdés, hogy a 114 milliós vételár – illetve az ebből számított 224 millió eurós cégérték – sok-e vagy reális (mert kevésnek biztosan nem kevés).

Kézenfekvő a Fekete-hegyek (Montenegro) telekomcégét a MakTellel összehasonlítani. A Telekom Montenegro 2003 végén 191 ezer vezetékes és – leányvállalatán, a Moneten keresztül – ugyanennyi mobil-előfizetővel rendelkezett. (A mobil-előfizetők száma 2004 végére állítólag már meghaladta a 230 ezret.) A MakTel 2004. szeptember végén 623 ezer vezetékes és 693 ezer mobil-előfizetőt szolgált ki, ráadásul lényegesen nagyobb egy főre jutó bevételt ért el. Így az előfizetők terén a TeleMont a MakTel 30 százalékát éri el.

A MakTel 2004-ben kilenc hónap alatt 205 millió euró bevételt ért el, 96 millió eurós kilenchavi EBITDA mellett. A montenegrói cég 2003-ban 72 millió euró bevételből 22,8 millió euró EBITDA-t produkált, 32 százalékos EBITDA rátája lényegesen rosszabb, mint a skopjei társáé. (Utóbbinál az elmúlt három év 50–55 százalékos EBITDA-ját 2004-ben az átszervezés rontja le 47–48 százalékra.) A bevételben a TeleMont – durva becsléssel – nagyjából 25, EBITDA-ban legfeljebb 16–18 százalékát éri a MakTelnek. Ehhez képest a kínálati ár a MakTel-ár éppen harmada, vagyis olcsónak tényleg nem mondható a cég. Az árat persze a külső szemlélő számára nem látható belső tartalékok, a MakTelnél már végrehajtott átszervezések másodjára lényegesen egyszerűbb lebonyolítása, de főként a Matávot hajtó akvizíciós kényszer bőven indokolhatja.

A befektetők nyilván az első konszolidált podgoricai számok nyomán döntik el, tetszik-e nekik az új szerzemény, de az bizonyos, hogy a TeleMont kezdetben még 3 százalékát sem fogja adni – az addigra már három országban 16 millió embert elérő – Matáv-csoport konszolidált eredményének.

Azóta történt

Előzmények