A Pannon nem fogadja el a GVH döntését

A vállalat mai közleménye szerint a Pannon nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tegnapi döntésével, melyben a hatóság húszmillió forint bírságot szabott ki a mobilszolgáltatóra, azt állítva, hogy a Pannon a 2006. évi kommunikációs kampányaiban megtévesztette a fogyasztókat. Ez okból a mobilszolgáltató bírósághoz fordul jogorvoslatért.

A Pannon vezérigazgatója, Ove Fredheim nem óhajtott részletekbe bocsátkozni, mindössze ennyit nyilatkozott: „A Pannon működése során a legmagasabb szintű üzleti etikai normákat alkalmazza, fő alapelvünk, hogy ügyfeleink igényét a legnagyobb versenyhelyzetben is kizárólag tisztességes magatartással és a legnagyobb szakmai felkészültséggel lehet kiszolgálni. Kommunikációnk is ezen a felelős gondolkodásmódon alapszik.”

Bővebb információkért – tehát, hogy a vállalat mely pontokon tartja tévesnek a GVH határozatát és annak indoklását – megkerestük a Pannont, ám dr. Majorosi Emese, a cég sajtó- és információs igazgatója összesen egy egymondatos hivatalos nyilatkozat adott: „A konkrétumokat, melyek a GVH állításait megcáfolják, az írásbeli határozat kézhezvétele és áttanulmányozása után a bíróságon fejtjük ki.”

Azóta történt

Előzmények