A Samsung őrületes összeget fordít a QLED beruházásokra

A Samsung vezetése úgy határozott, hogy teljesen leépíti a hagyományos LCD kijelzőgyártást. Ehelyett a cég a jövőben a kvantumpontos megjelenítők fejlesztésére és gyártására koncentrál majd. A döntés egy kicsit váratlan, de túlságosan meglepőnek azért nem nevezhetnénk, hiszen a vállalat évek óta hitet tett már a QLED képalkotási technológia mellett.

Samsung QLED tv
Samsung QLED tv

A világ (egyik) legnagyobb technológiai cégéhez illően nem is aprózzák el a dolgot, hiszen 2025-ig összesen 13 trillió koreai wont (~10,5 milliárd dollár, vagy ~3,5 billió forint, amelyik jobban tetszik) fordítanak erre a célra. A pénzt többek között új fejlesztőközpontok, gyárak felépítésére, illetve a jelenlegi, LCD panelek előállítására fókuszáló üzemek átalakítására költik majd.

Azóta történt