A zeneipar újra támad

Az amerikai Zeneműkiadók Szövetsége (MPA) börtönbe juttatná azoknak a weboldalaknak az üzemeltetőit, amelyek a jogtulajdonos engedélye nélkül dalszövegeket, kottákat és tabulatúrákat tesznek hozzáférhetővé az interneten. Ezzel a világháló rohamos fejlődését fenyegetésként megélő zeneipar újabb területre terjeszti ki szerzői jogi háborúját. A szövetség bevezető kampánya jövőre indul.

Lauren Keiser MPA-elnök jól tudja, hogy ma gyakorlatilag bármilyen kotta könnyedén megszerezhető az interneten, de – amint a BBC-nek elmondta – ez „teljességgel törvénytelen”. Szerinte ráadásul az ilyen anyagokat közlő oldalak bezárása, fenntartóik megbírságolása nem is elegendő: a börtönbüntetés egy picit hatékonyabb megoldás – fogalmaz. Az MPA első lépésben a legnagyobb, legnépszerűbb szájtokat célozza majd meg. „A fénymásoló volt iparágunk nagy vérszívója. De most az internet többet vesz el zeneműeladásainkból, ezért határozottabban lépünk fel” – nyilatkozta.

A kampány bejelentésére nem sokkal azután került sor, hogy a Warner Chappell zenekiadó bezáratta a PearLyrics dalszövegkereső szolgáltatást, amely az Apple iTunesszal együttműködve tette lehetővé felhasználók gyűjteményében szereplő dalok szövegeinek felkutatását az interneten.

Azóta történt

Előzmények