Lopott adatokat vásárlókat fogtak el Nagy-Britanniában

A számítógépes bűnözéshez szükséges személyes adatokból mintegy 12 milliárdnyit szedtek össze az árusok.

A brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency – NCA) bejelentette, hogy egy korábbi nyomozás és rajtaütés folytatásaként 21 embert tartóztattak le szerte az országban, akik egy, az év elején felszámolt online piactéren vásároltak illegálisan megszerzett személyes adatokat.

Az öt héten át tartó akciót az NCA koordinálta, bevontak több, számítógépes bűnözéssel foglalkozó speciális egységet is. A célpontok a januárban nemzetközi összefogással lekapcsolt online feketepiac, a WeLeakInfo ügyfelei voltak – a WeLeakInfo kb. 12 milliárd adatrekordot kínált eladásara, melyek több mint 10 ezer biztonsági incidens során szivárogtak ki. A vásárlók azért fizettek, hogy az adatbázishoz hozzáférjenek, majd a megkapott adatokat különféle számítógépes bűncselekmények, támadások, csalások során használják fel. Az oldalon különféle konstrukciókat kínáltak: egynapos hozzáférés két dollár, egy heti 7 dollár, egy havi 25 dollár, illetve három havi 70 dollár volt.

Az NCA azonosította a piactér brit ügyfeleit, majd a partnerekkel megosztották ezeket az információkat, hogy megtervezzék a november 16-án indított összehangolt akciót, melynek során huszonegy, 18 és 38 év közötti férfit vettek őrizetbe. Közülük kilencet számítógépes rendszerrel való visszaélés, kilencet csalás vádjával, hármukat pedig mindkettővel gyanúsítják. A 11 letartóztatás során több mint 41 ezer fontot is lefoglaltak bitcoinban. A vizsgálat szerint valószínűsíthető, hogy az őrizetbe vettek közül többen egyéb illegális eszközöket is vásároltak, pl. távoli hozzáférést biztosító trójai programokat. Hármuknál gyerekpornó képeket is találtak.

Az akció során kiberbűnözés megelőzésével foglalkozó hatóság emberei Angliában, Walesben és Észak-Írországban felkerestek további 69 olyan embert, akik szintén meglátogatták a piacteret, és figyelmeztették őket, hogy tettük potenciális bűncselekmény.

Előzmények