Elérhető az Adobe Lightroom 5 bétája

Hivatalos blogján jelentette be tegnap az Adobe, hogy a Lightroom legfrissebb verziójának bétája mindenki által ingyen letölthető és kipróbálható a publikus tesztidőszak – 2013. június 30. – végéig.

Megújul a korrekciós ecset (healing brush), az eddiginél jóval finomabban lehet beállítani a működését. Bővül a körkörös szűrő (radial filter) eszköz tudása is, így már nem csak képközépponti, hanem off-center fókusz kialakítására is alkalmazható.

Az új upright eszköz egylépéses próbál megoldást nyújtani a ferde vagy torz perspektívájú fotók korrekciójára. Ez a hibajelenség gyakorta fordul elő (főleg amatőr fotósoknál), és az Adobe szerint az Upright eszköz az ilyen hibák kijavítására szánt időt jelentősen le fogja rövidíteni.

A fotósok által talán leginkább várt újítás a Smart Preview, ami lehetővé teszi, hogy a RAW képek importálásakor úgynevezett okos előnézeti képekből álló katalógust generáljunk. Ezek a fájlok az eredetieknél sokkal kevesebb tárhelyet igényelnek, ezáltal akár mindig a notebookunkon tárolhatjuk őket. Persze ez önmagában még nem nagy szám, az viszont már igen, hogy ezeken az előnézeti képeken is elvégezhetjük a szükséges módosításokat, amiket aztán a Lightroom az eredeti képfájlokra is alkalmaz, amint az azokat tartalmazó tárhellyel újra kapcsolatot létesít.

Fejlesztettek a négyes verzióban bemutatott fotóalbum eszközön is, a Lightroom 5-ben már saját sablonokat is létrehozhatunk, és a gyáriakba is belenyúlhatunk.

Az újdonságokat bővebben bemutató videókat itt lehet megtekinteni. A Lightroom 5 egyelőre csak angol nyelven érhető el.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Adobe

Azóta történt

Előzmények