Karácsonykor újra lefagyott az Amazon felhője

Habár az Amazon szilárdan tartja pozícióját az online boltok piacán és idén is ők lettek a leginkább ügyfélbarát cég, a felhőszolgáltatásuk, az Amazon Web Services (AWS) újabb presztízsveszteséget szenvedett el, ugyanis épp karácsony este történt náluk üzemzavar, és ennek következtében a hallatlanul népszerű, az AWS-re támaszkó amerikai videószolgáltatás, a Netflix előfizetői nem élvezhették kiválasztott filmjeiket. A közel egynapos leállás a kanadai, az egyesült államokbeli és a dél-amerikai előfizetőket érintette. Az idén már a harmadik komoly hibát produkáló AWS számára nyilván különösen fájó, hogy a virginiai központban fellépő hiba az év üzleti szempontból is legkiemelkedőbb napján történt.

A történteket elemző szakértők egyrészt azt emelték ki, hogy a felhőszolgáltatásokban is úttörőnek számító Amazon bakijai nagyon nem tesznek jót a cloud computing fejlődésének, mivel erősítik a kételyeket:  Másrészt pedig a stagnáló gazdaság miatt a jövőben egyre inkább az idén hatéves, annak idején az egyik elsőnek számító AWS-re támaszkodni kívánó vállalat középtávú terveit is romba dönthetik, az Amazon ugyanis egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy felhőszolgáltatásokkal nyerje meg magának a vállalati szféra szereplőit. A piacvezetőnek számító AWS-nek olyan ügyfelei is vannak, mint a Pinterest, a Shazam vagy a Spotify, és mindeddig hihetetlen mértékben növekedtek: idén 2 milliárd dolláros árbevétellel számolnak, és az évi közel 50 százalékos bővüléssel számolva hat év múlva már 20 milliárd dolláros forgalmat jósolnak az üzletágnak.

Elemzők szerint a szektor nagy kérdése az, hogy az időnként fellépő üzemzavarokat vajon képesek-e kompenzálni a felhőnek az ügyfelek számára nyújtott előnyei: az olcsóság, a rugalmasság, a testre szabhatóság. Könnyen elképzelhető, hogy a leállások tapasztalatai elvezetnek oda, hogy az újrakonfigurálással, több biztonsági elemmel ellátott rendszerek olyan szintre minimimalizálják a kockázatokat, hogy a bérelhető felhő a lehetséges gondok ellenére is egyre vonzó lesz a nagy kapacitást igénylő szolgáltatások számára.

A konkrét hibáról az AWS szóvivője egyelőre csak annyit mondott el, hogy a leállás összefüggésben van az áprilisban, illetve júliusban tapasztalt hibával, az Elastic Load Balancing nevű forgalomirányító szolgáltatás nem működött megfelelően. Majd hozzátette azt is, hogy az üzemzavar a legrégebbi adatközpontjukban következett be. A szóvivő további részleteket nem mondott, de megígérte, hogy a javítás után kiadnak egy alapos tájékoztatót.

Azóta történt

Előzmények