A Sony Ericsson is piacra dob egy androidos telefont

Kedden újabb tizennégy taggal bővült az Open Handset Alliance, melynek célja, hogy a Google által kifejlesztett Android nevű platformot támogassa. Az új tagok közé tartozik például a Sony Ericsson, a Vodafone Group és az ARM Holdings.

Ez jelentős támogatásnövekedésnek számít, ám az elemzők szerint még mindig kérdés, hogy a csoport tagjai 2009 és 2010 folyamán be fognak-e majd vezetni a piacra olyan, az Androidot használó okostelefonokat, melyek felvehetik a versenyt a piacvezető, a Symbiant használó Nokia termékeivel. A várakozások szerint a frissen csatlakozottak közül a japán-svéd Sony Ericsson fog először androidos készüléket kínálni, bejelentésük szerint a jövő év közepétől.

Az Open Handset Alliance (OHA) képviselői azt is közzétették, hogy az Asustek, a Toshiba és a Garmin már jelezte, hogy támogatják a többiek fejlesztéseit is a 47 tagú szervezetben, melynek már az alapítás óta tagja az Intel, a Motorola és a Samsung is. S bár a két lehetséges versenytárs, az Apple és a Google is mindent megtesz az alkalmazásfejlesztők kegyeinek elnyeréséért, az OHA tagjai úgy vélik, az Android nagy előnye a nyitottság, szemben az Apple zárt rendszerével.

A világpiac felét birtokló Nokiával, akik nemrég zárták le a Symbian felvásárlását, mindenesetre komoly harc várható a közeljövőben. Az akvizíció után a Nokia is támogat egy hasonló szövetséget, a Symbian Alapítványt, melynek tagjai fizetség nélkül juthatnak hozzá a szoftverhez. Eddig 64 cég jelentette be, hogy csatlakozni fog az alapítványhoz.

Azóta történt

Előzmények