Lenyomhatja-e a futballban az internet a tévét?

Az, hogy egy futballmeccset lehet nézni az interneten is, nem újdonság, ám az Ukrajna-Anglia világbajnoki selejtező, melyet szombaton játszottak, mégis különleges esemény volt, mivel különféle gazdasági okok miatt előállt az a helyzet, hogy egyetlen tévécsatorna sem közvetítette, egy internetes cég viszont igen.

Miután kiderült, hogy pénzügyi gondok eredményeképp az angol nézők lemaradhatnak a mérkőzésről, egy netes cég jó érzékkel és gyorsan reagált: megvásárolták a meccs közvetítési jogait, s így ez a selejtező lett az első nagy figyelemre számot tartó futballesemény, mely a hagyományos médiában nem, csakis az interneten volt élőben követhető.

A projekt nyilvánvalóan kockázatos volt, ám a közreműködő vállalkozás úgy véli, a siker felülmúlta várakozásaikat: jelentésük szerint 250 ezren fizették be a hozzáféréshez szükséges összeget, s becsült nézőszámuk ennek duplája, mintegy félmillió volt (ez utóbbi számhoz azért hozzá kell tenni, hogy a brit hadsereg is befizetett, így a laktanyákban szurkoló katonák jelentősen megdobták a nézőszámot).

A Dnyepropetrovszkban játszott meccset végül a BBC is szerette volna közvetíteni, de már későn, szombat délután léptek. A jogokat eredetileg megvásárló Setanta vállalkozás még a nyáron került lehetetlen gazdasági helyzetbe, majd miután csődje nyilvánvalóvá vált, a Kentaro nevű internetes vállalkozás fordult az ukrán futballszövetséghez, megvették a jogokat, de ezek után némi meglepetésre úgy döntöttek, nem tárgyalnak a tévétársaságokkal, inkább online adják a mérkőzést. A hozzáférésért eleinte 5 fontot (körülbelül 1400 forintot) kértek, de ez az összeg az esemény közeledtével fokozatosan a duplájára emelkedett. A netes közzététel jogát érdekes módon nemcsak magánszemélyek, hanem az angol lapok weboldalai, illetve néhány internetszolgáltató is megvásárolta, sőt több helyen mozikban is kivetítették a képet.

A Kentaro vezetője, Philipp Grothe egy új modell első sikeres bemutatkozásának tartja a történteket, s úgy véli, a széles sávú internet mind nagyobb arányú elterjedtsége tovább fogja bátorítani az ilyen vállalkozásokat.

Az angolok számára már tét nélküli meccsen egyébként az ukránok győztek 1-0-ra.

Azóta történt

Előzmények