Angliában megszületett az ítélet az „e-mailbomba” ügyében

Precedensértékű ítéletet hirdettek ki tegnap Angliában, egy tömeges e-mailküldés által okozott kár miatt megindított perben. 2004 elején David Lennon, a ma 19 éves angol fiatalember ötmillió e-mailt küldött a Domestic & General Group brit biztosítótársaságnak, amelynél 2003-as elbocsátásáig részmunkaidősként dolgozott. A levelek feladóiként a társaság alkalmazottai szerepeltek, de köztük volt Bill Gates is, tartalmuk pedig egy horrorfilmből vett idézetből állt. A kezelhetetlen mennyiségű levél miatt a cég szervere összeomlott, s mivel ez a gép volt a mailszervere a vállalat angliai, német, spanyol és francia levelezési rendszerének, a leállás miatt okozott kárt az eljárás során körülbelül 30 000 fontra becsülték föl.

Lennon ellen a számítógépes visszaélések ellen hozott törvény (Computer Misuse Act) alapján emeltek vádat, s az eljárás lefolytatása után bizonyítottnak találták a törvénysértést (Lennon is bűnösnek vallotta magát), és két hónap házi őrizetre ítélték a vádlottat. Nagy-Britanniában ez volt az első „e-mailbomba” által okozott kár miatt sikeresen lefolytatott eljárás. A nyomozást vezető Charlie McMurdie, a rendőrség számítógépes bűnözés elleni osztályának (Metropolitan Police’s Computer Crime Unit) főnöke szerint a nyomozás és a per kiválóan bizonyítja, hogy az általa irányított szervezet elkötelezetten végzi munkáját, s megtalálják azokat, akik a technológiával visszaélve kárt okoznak a gazdaságban.

A per tavasszal elég nagy vihart kavart, mert kiderült, hogy az említett törvény nem alkalmazható elég egyértelműen pl. a tömeges e-mailküldés módszerére (sem), s akkor még bizonytalan volt, hogy egy, a törvény által meg sem említett elkövetési módszert miképpen lehet majd büntetni.

Azóta történt

Előzmények