Frekvenciacsere hat analóg földfelszíni televíziós átjátszóadónál

Az Antenna Hungária Zrt. ma közleményben tudatta, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jóváhagyása alapján a digitális átállás és a további fejlesztések sikeres megvalósítása érdekében, több lépcsőben frekvenciacseréket hajt végre az elkövetkezendő két hónapban összesen tizenöt analóg földfelszíni televíziós átjátszóadót illetően.

A frekvenciacsere első üteme két telephely kapcsán az m1, négy esetben pedig a TV2 programjának analóg földfelszíni (tető-, illetve szobaantennás) vételét érinti, zömében az észak-keleti országrészben. Az érintett településeken a frekvenciacserét követően a televíziókészülékeket be kell hangolni az új csatornára az m1, illetve a TV2 programok analóg vételéhez.

Komárom, Somoskőújfalu és Harsány vételkörzetében további alternatívát kínálnak a MinDig TV és MinDig TV Extra digitális földfelszíni televíziós szolgáltatások, a kínálatban elérhető 7 ingyenes televízió- és 4 rádiócsatorna vételéhez a megfelelő antennán kívül egy DVB-T MPEG-4 dekóder vagy egy DVB-T MPEG-4 tunerrel felszerelt integrált televízió szükséges.

Az AH tervei szerint az átjátszóadók áthangolására a megjelölt napokon 10 és 15 óra között kerül sor, mely minimális sugárzáskieséssel (maximum 1 óra) jár.

A frekvenciacserék első üteme az alábbi hat analóg átjátszó telephelyet érinti:

Antenna Hungária

A második ütemben további kilenc átjátszóadó telephely esetében kerül sor csatornacserékre 2011. augusztus 31-éig, ezekről részletes tájékoztatást ad az Antenna Hungária, amint az új frekvenciák, valamint az adóberendezések átalakításának pontos időpontjai ismertté válnak.

A MinDig TV és MinDig TV Extra digitális földfelszíni televíziós szolgáltatások továbbra is változatlan frekvenciákon érhetőek el.

Azóta történt

Előzmények