Indiából jönnek majd az új iPhone-ok akkumulátorai

A jelentések szerint fokozódnak az Apple diverzifikációs törekvései, így az iPhone 16 mobilok akkumulátorait már Indiából szeretnék megkapni, nem Kínából.

Nem titok, hogy az Apple igyekszik több lábra állítani minden folyamatot, a Kínától való függőséget pedig csökkenteni. Ennek része, hogy a gyártást egyre nagyobb arányban viszik Indiába.

A jelentések szerint az Apple közölte a beszállítókkal, hogy az iPhone 16 mobilok akkumulátorait már indiai gyártással, Indiából szeretné megkapni.

Ösztönzik az új indiai gyárak építését, valamint a termelés felskálázását. Többek között a TDK is helyi üzem építésébe kezdett.

Az Apple ezzel újabb lépéseket tesz a Kínával szembeni, sok éve tartó erős függőség enyhítésére a gyártás és ellátási láncok terén, de feltehetően az USA és Kína közötti ellentétektől tartva is jó ötletnek látják ezt az irányt. A gyártást India mellett Vietnámban is növelték az utóbbi időben, de Kínával szemben a mennyiséggel, sebességgel és néha minőséggel is gondok mutatkoznak.

Az Apple igényeit igyekszik India is kiszolgálni, többek között a Make in India-kampány is kedvez a cupertinói cégnek. A Foxconn is nemrég jelezte, hogy újabb 1,5 milliárd dollárt fektet egy indiai üzembe.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények