Távirányítású gyújtáskapcsoló internetes hozzáféréssel

(Infobulvár) Különös bűncselekmény ügyében intézkedtek március 17-én a texasi rendőrök: egy autókereskedés volt alkalmazottját azzal vádolják, hogy információit felhasználva több mint száz eladott gépkocsi működését tette lehetetlenné, mivel az interneten keresztül távirányítással letiltotta a járművek gyújtását, illetve bekapcsolta hangjelzőjüket.

A húszéves Omar Ramos-Lopez egy korábbi kollégája jelszavát használta a kocsik elektronikai rendszerébe való belépéshez, s tevékenységével többeknek súlyos gondokat okozott: akadt, aki a nem induló kocsi miatt munkahelyi gondokba keveredett, s olyan is, aki vontatójárművet hívott mozgásképtelen autójához – azokról nem is beszélve, akik a folyamatosan üvöltő kürtöt csak úgy tudták elhallgattatni, hogy kivették az autóból az akkumulátort.

A különös eset azért fordulhatott elő, mivel a férfi austini munkaadója, az autókereskedés egy lassan rendszeressé vált gyakorlatot követ: az eladott autókat GPS-szel látják el, mely egy olyan rendszerre épül, ahol a kereskedő letilthatja az autó indítását elektronikusan, ha a vásárló nem fizeti a vételár részleteit. A kocsik kürtjének irányítására azért van szükség, mert egyes tulajdonosok a kereskedő megbízottja elől (amikor fizetési elmaradás miatt kiszáll visszavenni az autót) gyakran elrejtik a járművet, s ilyenkor a távolról bekapcsolt duda alapján keresik meg azt.

Azt nem tudni, hogy mi volt Ramos-Lopez célja, valószínűleg elbocsátása miatt akart bosszút állni, de a kereskedő cég megígérte, hogy megszüntetik az ilyen visszaélés lehetőségét.

Előzmények