Az adatbiztonság és a szexhirdetések

A szöveg első pillantásra egy szokványos szexhirdetésnek tűnt. Ám a 27 éves, hosszú barna hajú lány szadomazo párkereső hirdetését egy férfi tette fel, aki a beérkezett válaszokat összegyűjtötte, majd felrakta őket egy weboldalra – s ezek a levelek fényképeket, neveket és elérhetőségeket is tartalmaztak. A közelmúltban az Egyesült Államokban történt eset természetesen komoly jogi és morális aggályokat vetett fel. „Szomorú dolog. Egyike azoknak a szituációknak, amikor mindkét oldal vétkesnek tűnik” – kommentálta az esetet Lauren Weinstein számítástechnikai szakértő és ügyvéd.

Az történet azzal kezdődött, hogy Jason Fortuny női alteregóba bújva hirdetett a Craiglist oldalán, az egyik legnépszerűbb apróhirdetési szájton, hogy BDSM-partnert keres, s erre válaszként 178 levelet és 145 – többségükben meztelen – fényképet kapott, emellett a levelek tartalmazták az e-mail címet, a nevet s néha az azonnali üzenetküldői azonosítókat és telefonszámokat is. Fortuny azután mindent feltett egy weboldalra, s gúnyos megjegyzésekkel látta el őket.

Nem ez az első eset, hogy ilyen típusú adatokat hasonló módszerrel nyilvánosságra hoztak. Megesett már, hogy spammerek és internetes csalók beszélgetéseit sikerült kihallgatni, s ez került fel egy weboldalra, máskor csetszobákban jelen lévő és áldozatot kereső pedofilok szövegeit ismertették meg a nagyközönséggel.

Jonathan Zittrain, az Oxfordi és a Harvard Egyetem jogászprofesszora szerint úgy tűnik, ebben az esetben törvénytelenség nem történt, ha egyéb szempontból talán kifogásolható is az eljárás. De biztosan állítani azt, hogy Jason Fortuny megsértett-e valamilyen törvényt, csak egy alapos vizsgálat után lehetne. A professzor véleménye szerint ez egyike azon jogi kérdéseknek, melyeket a technológiai fejlődés teremtett meg, s e problémák jelenleg még nem tisztázottak – ha szabályozni kell őket, akkor ez a munka még jogászokra vár.

A Craiglist vezetője, Jim Buckmaster mindenesetre azt nyilatkozta az AP hírügynökségnek, hogy Fortuny tette megsértette oldaluk használatának szabályait, tisztességes ember nem hozza nyilvánosságra mások privát e-mail üzeneteit.

Kommentátorok és szakértők megosztottak az ügy megítélésében. Az mindenesetre világossá vált, hogy a hasonló esetek nyilvánvaló kárt okoznak az érintetteknek, viszont a jelenlegi szabályozás nem ad módot az „elkövető” egyértelmű megítélésére. A nagy közösségi oldalak működtetői viszont egyöntetűen azt nyilatkozták, hogy számukra vészterhes jelentőségű Fortuny tette, mert bár őket mint szolgáltatókat nem terheli törvényes felelősség, az oldalaikat látogató és szolgáltatásaikat használó emberek visszarettenhetnek ezek után. A szakértőkkel együtt ők továbbra is azt hangsúlyozzák, hogy a közösségi oldalakat, hirdetőszájtokat használók, az online játékok résztvevői még az eddigieknél is gondosabban bánjanak személyes adataikkal.

Azóta történt