Az eTel felvásárolta az osztrák comquest vállalatot

Az 1999-ben Dublinban, Írországban alapított eTel Csoport jelenleg több mint 60 ezer vállalati ügyfelével Közép-Európa vezető alternatív telekommunikációs és internetszolgáltatója. Leányvállalatai Bécsben, Budapesten, Pozsonyban, Prágában és Varsóban működnek. Az eTel Csoport technikai és stratégiai kompetenciaközpontjának feladatait az eTel Austria AG látja el 2003 óta. Az eTel Magyarország 2000 elején kezdte meg működését, és jelenleg az egyik leggyorsabban fejlődő hazai vállalati távközlési szolgáltatásokat nyújtó cég. Folyamatos kétszámjegyű forgalom- és eredményesség-növekedéssel a hazai vállalat először az elmúlt év végén ért el pozitív EBIDTA eredményt. 2004 második negyedévében 35 százalékkal növelte hangszolgáltatásainak forgalmát a megelőző negyedévhez, és több mint 20 százalékkal az előző év azonos időszakához képest. A vállalat internetes és eDSL szolgáltatást igénybe vevő ügyfeleinek száma 40 százalékkal nőtt az idei első félévben az egy évvel korábbihoz képest. Az eTel Magyarországot a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) 2001-ben beválasztotta az Év Vállalkozása Díj jelöltjeinek tízes listájába.

Az eTel Csoport felvásárolta a comquest communication services GmbH nevű osztrák távközlési vállalatot. „Az akvizícióval egy jelentős ügyfélkörrel és kompetens munkatársakkal rendelkező vállalatot integrálunk“ – mondta Dr. Achim Kaspar, az eTel Austria AG vezérigazgatója hozzátéve, hogy „mindez újabb lépés a pozitív növekedés szempontjából, valamint egy sor olyan szinergia megteremtésében, amelyeknek ügyfeleink látják hasznát“.

Az eTel Austria AG 2001-ben akvizíciók sorozatával vált az osztrák vállalati távközlési szolgáltatói piac második legerősebb vállalatává: a felvásárolt cégek között volt az European Telecom, a Teracom és az MCN. Az osztrák leányvállalat 140 munkatársával 43 200 vállalati ügyfélnek és 78 ezer magánelőfizetőnek nyújt szolgál-tatásokat. 2003. évi forgalma 71 millió euró volt.

„2003. évi 8 millió eurós forgalmával és 2000 vállalati ügyfelével a comquest kiválóan kiegészíti a jelenlegi eTel ügyfélkört“ – hangsúlyozta Dr. Achim Kaspar vezérigazgató. A comquest-ügyfelek kiszolgálását a tulajdonosváltás nem érinti.

Azóta történt

Előzmények