Az év végén jöhet a Firefox 3.1

Nemrég készült el a Firefox 3.0 – amelyet eddig közel 23 millió alkalommal töltöttek le –, a Mozilla Corporation azonban már a következő nagyobb frissítés, a 3.1 fejlesztési ütemtervét tervezgeti. A héten megtartott fejlesztői meetingen elővezetett – még nem végleges – javaslat szerint e kiadás első alfája júliusban készül el, a béta-fázis augusztusban indul, a végleges verzió pedig az év végén vagy 2009 első negyedévében jön ki. Egyelőre csak a már meglévő – a 3.0-ban bevezetett – funkciók csiszolása van napirenden, de korábban Mike Schroepfer, a vállalat fejlesztési igazgatója azt nyilatkozta, hogy a 3.1-be több olyan szolgáltatást is beépítenek, amelyek nem készültek el időben, és ezért nem kerülhettek bele a 3.0-ba.

A böngésző 2-es változatához sosem készült jelentősebbnek tartott frissítés, azaz egy 2.1 – az utolsó kiadás a 2.0.0.14 volt –, pedig ez a generáció húsz hónapig élt és virult.

Azóta történt

Előzmények