Az USA-ban márciusban debütál a PSP

A Sony új videojátéka, a hordozható PlayStation többszöri halasztás után március 24-én kerül az üzletekbe az Egyesült Államokban.

Március 24-én kerül az üzletekbe az USA-ban a Sony Corp. új, hordozható videojáték-konzolja, a Play Station Portable (PSP). A zenei és videofájlok lejátszására is alkalmas, új generációs készülék december 14-én debütált a japán piacon és már az első napon 200 ezer kelt el belőle). A Sony akkor úgy tervezte, hogy az USA-ban már januárban piacra dobja, sőt március végéig 3 millió darab eladását prognosztizálta, erre azonban nem került sor. A Japánban 189 dollárnak megfelelő összegért forgalmazott készülék 249 dolláros áron kerül az amerikai boltokba, de itt 32 megabyte-os memóriakártyát, fejhallgatót, elemet és adaptert is adnak hozzá, az első egymillió vásárló pedig ezen felül a – Sony Pictures által készített – Pókember 2-t is megkapja a Sony új típusú, univerzális lemezén.

A PPS-en a Sony várakozásai szerint márciusban már több mint húsz játék lesz futtatható, amelyeket többek között az Electronic Arts, az Activision és a Konami fejlesztői készítenek. Az európai piaci bevezetés időpontja egyelőre bizonytalan, főként a nyelvi problémák miatt. A legerősebb konkurencia, a Nintendo tavaly novemberben 150 dolláros áron dobta piacra DS jelzésű új, két képernyős videojátékát, amely a karácsonyi vásár egyik slágere lett, és több mint 2,8 millió fogyott el belőle. A 10 milliárd dolláros iparágban – amelybe újabban a Microsoft is beszállt Xbox nevű játékával – elemzők szerint még további lehetőségek rejlenek, a Nintendo DS mellett a legnagyobb reményeket pedig éppen a PSP-hez fűzik.

Azóta történt

Előzmények