Beindultak a hazai bloggerek

„Van úgy, hogy egyszerűen csak szeretnénk jól érezni magunkat. Nem pusztán szabadnak, hanem lazának is lenni. Hadd menjen, sodorjon magával a pillanat. Ez nem léhaság, és nem is balgaság. Leírom: ez a perc élvezete.” A bejegyzés Gyurcsány Ferenc miniszterelnök internetes naplójából származik, amely a kampányhetek alatt feltűnően sűrűn exponálódott. Ahogy a 2002-es választások során az addigra tömegtermékké vált mobiltelefonon keresztül az intenzív SMS-hadjáratra csodálkozhatott rá a közvélemény, most újabb generációváltásra került sor – meghatározó szerepet játszottak ugyanis a kampányban a blogok. Egybehangzó szakmai vélemény, hogy a miniszterelnök személyes blogja és annak erős reklámja, médiabeli megjelenése emancipálta a műfajt hazánkban, vagyis a mostani választás során vált széles körben ismertté ez az újszerű kommunikációs forma – mondta a Napi Gazdaságnak Miskolczy Csaba, a blogter.hu ügyvezető igazgatója.

Azzal együtt is, hogy a szélesebb közvélemény csak mostanában kezd tudomást venni a blogok jelenségéről, lemaradásunk a világtrendekhez képest nem jelentős. Az internetes naplóírás 2001 óta van jelen hazánkban – a hőskorszak meghatározó oldalai a Maciblog, a Plastik vagy a Technocol voltak. A blogok száma a GKI adatai szerint mára meghaladja a százezret, tavaly pedig elindult az első Web 2.0 technológiával dolgozó hazai portál, a Blogtér (első számú riválisa a korábban indult freeblog.hu). A Web 2.0-oldalak legfőbb jellegzetessége, hogy a felhasználók aktív résztvevőjévé válnak a tartalom meghatározásának, és egyre jelentősebb közösségekbe szerveződnek, a kifejezés 2004 óta része a szakzsargonnak.

Külön kaszt

A blogot vezetők és olvasók külön kasztot alkotnak az internethasználók népes táborában Miskolczy szerint – a blogírók előszeretettel használnak fejlettebb webes szolgáltatásokat (például képfeltöltés, zene- és videoletöltés, internetes vásárlás), olvasóik pedig a blogban előforduló elsődleges információra éhesek. A legkeresettebbek az erősen szubjektív és sokszor karakterisztikus, újszerű vélemények az olvasók körében, legyenek azok akár zenei, közéleti vagy bulvár témájúak. Utóbbinak külön folklórja és sztárjai vannak a weben, tehát Győzike hiába felkapott a hagyományos médiában, a blogolvasókat és -írókat nem érdekli, inkább a saját idoljaikat keresik. Vannak olyan tehetséges blogírók, akik az ismeretlenség homályából lépnek ki és egyből csaknem 10 ezres napi olvasót vonzanak, mások köré állandó olvasói mikroközösségek szerveződnek, a színtér tehát kitermeli a saját sztárjait. A miniszterelnök mellett ugyanakkor számos poltikus (Pelczné Gáll Ildikó, Csepeli György, Lamperth Mónika) osztja meg mindennapi ügyeit népes olvasótáborával, és érezhetően nő a politikai tartalmú blogok aránya, illetve általában a tematikus blogoké is, a klasszikus én-blogok (melyek leginkább a hagyományos naplóra emlékeztetnek) mindössze a hazai színtér egyharmadát teszik ki.

A blogok néha beláthatatlannak tűnő rengetegében a címkézésnek nevezett technika segít eligazodni, amelynek lényege, hogy a felhasználók úgynevezett címkéket (tagokat) adhatnak meg a bejegyzésekhez, a szoftver ezután összekapcsolja őket a hasonló témában író más felhasználókkal, így lehetővé teszi a közösségi szerveződést a közös érdeklődési körök mentén. Emellett speciális moderátorok (úgynevezett serpák) igyekeznek fazont szabni az ezerfelé ágazó közösségi portáloknak. Feladatuk, hogy a blogok és a bennük keletkező tartalmak figyelésével és kiemelésével segítsék a tehetséges írókat a nagy látogatottságú csatornákba (például a főoldalra) kerülni. Szintén a tehetséges írók népszerűsítését, és egyben a műfaj emancipálását célozza meg a hvg.hu Golden Blog díja, melyet tavaly osztottak ki először, a fődíjat a Fényérzékeny nevű fotoblog kapta, de számos egyéb kategóriában osztottak ki díjakat a hírblogtól a közönségkedvencig.

Exponenciálisan nő a látogatottság

Nem kerülte el a hirdetők figyelmét sem, hogy az utóbbi hónapokban a blogolás fővonalas jelenséggé vált. Bár legtöbbjük még ismerkedik a műfajjal, a legfontosabbnak a célzott mikroközösségek megtalálását vagy a below-the-line jellegű kampányokat tartják. A reklámbevételek a Blogtér négy hónapos fennállása alatt tízmilliós nagyságrendűek, az év végére pedig a 80–100 millió forintot is elérhetik – mondta Miskolczy Csaba. A látogatottság exponenciálisan növekedik, jelenleg már napi több mint 40-50 ezer olvasó keresi fel a portált. Az olvasószám ötöde-hatoda aktivizálódik és válik tevékeny blogíróvá. A Blogtér olvasottsága a jelenlegi tendenciák szerint az év végére várhatóan triplázódni-négyszereződni fog.

A látogatottság növelésére új tartalmakkal bővül az oldal – ilyen a linkter.hu, amely a digg.com néven világhírűvé vált Web 2.0-alkalmazás magyar változata. A portál a nagy elődöt követi, a regisztrált felhasználók linkeket tölthetnek fel az oldalra (az első feltöltő kommentárt is írhat a linkhez), a látogatók pedig érdeklődés alapján szavazhatnak a belinkelt oldalakra, a legtöbb szavazatot bíró hivatkozások kerülnek a lista élére – így maga a közösség szelektál, és határozza meg, mely hivatkozásokat tartják a legérdekesebbnek.

Azóta történt

Előzmények