Bemutatkozott a hazai HP új vezére


Hegedüs Gábor

Nagyjából hat hete állt a HP Magyarország Kft. élére a Sun Microsystemstől átigazolt Hegedüs Gábor, aki tegnap megosztotta eddigi tapasztalatait és a jövőre vonatkozó várakozásait a sajtóval is. A vállalat globális sikereiről eleget hallani, hiszen a HP régóta az első számú szerverszállító, és szimbolikus esemény volt, amikor 2006 őszén PC-gyártóként a második helyre szorította a Dellt. Májusban a cég felfelé korrigálta a 2007-es üzleti évre várt árbevétel értékét, amely a tervek szerint összességében elérheti a 100,9 milliárd dollárt. A HP szokás szerint nem ad ki információkat a hazai leányvállalat működésének pénzügyi részleteiről, azonban azt megtudtuk, hogy a magyarországi bevételeket a megelőző évhez képest 13 százalékkal sikerült növelni.

Hegedüs elmondta, hogy a sikerhez itthon nagymértékben hozzájárultak bizonyos nyomtató-termékcsaládok, a szolgáltatások, a növekvő notebookeladások, valamint a Unix szerverek, melyeknél tartják a 32–33 százalékos piaci részesedést. Az utóbbi területen természetesen csökken az Alpha-rendszerek aránya, hiszen itt a gyártás már korábban leállt, csupán a terméktámogatásra szorítkoznak, de ezek helyét folyamatosan átveszik az Integrity és más szerverek. Az utóbbi évben – főként a makrogazdasági folyamatok miatt – hiányoztak a nagy beruházások, de a kisebb és közepes projektekre támaszkodva is sikerült biztosítani a bővülést.

Globálisan mintegy 2 milliárd dolláros forgalmával a szoftverfejlesztés még kis területnek számít a HP-n belül, ám Hegedüs szerint ez lesz az elkövetkező időszak egyik kiemelt iránya. Az OpenView termékcsalád továbbra is erős pozíciói mellett – részint a Mercury Interactive Corp. felvásárlásának köszönhetően – új, ITIL-alapú projekt-/portfóliómenedzsment megoldásokra is számíthatunk. Hegedüs Gábor szerint – a nemzetközi trendekhez illeszkedve – nagy igény mutatkozik az automatizálási megoldásokra, a virtualizációra, a tárolórendszerekre és a biztonság megteremtésére. A cégvezető rámutatott, hogy a jövőben azok az informatikai rendszerek lesznek hatékonyak és kifizetődők, amelyeknél nem utólag kell implementálni egy-egy új üzleti folyamat vagy szolgáltatás támogatásának képességét, hanem eleve olyan az informatikai infrastruktúra, hogy lehetővé teszi és támogatja az újabb funkciók megvalósítását – még azelőtt, hogy az üzleti tervek egyáltalán elkészülnének. Ugyancsak fontos tényezővé vált minden nagy informatikai szállítónál, így a HP-nél is, a környezetvédelem, illetve az informatikai eszközök energiatakarékossága. A fejlesztéseknek köszönhetően (ideértve a processzorgyártók újításait) mára jelentősen javult a kapacitás/fogyasztás arány. További optimalizálásokra is lehetőség van, ám ezek műszaki-gyártási okokból nem egyik napról a másikra fognak megtörténni.

A képalkotás szegmensében nagyobb figyelmet kapnak a nagyteljesítményű nyomtatók, professzionális nyomdai rendszerek. A HP új szolgáltatásként átvállalja cégektől a komplett nyomtatást – számításaik szerint már egy kisebb, havonta tízezer oldalt termelő vállalkozás esetében is 20–30 százalékos megtakarítást lehet elérni a szolgáltatás igénybevételével. Ami az otthoni, kisirodai felhasználásra szánt eszközöket illeti, növekedni fog a multifunkciós, azaz printert és lapolvasót egyaránt tartalmazó berendezések aránya.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények