Akarsz magasabb biztosítási díjat fizetni?

A vállalkozások az új technológiát a hatékonyság növelésére használják ki, ám nagy a veszély, hogy közben mélyen belemásznak a magánéletbe.

Mivel a nagy mennyiségű adatok gyűjtése és feldolgozása (Big Data) meghatározó lett mind a versenyszférában, mind a közigazgatásban, ezért szükségessé válhat új szabályozások megalkotása, hogy a felmerült biztonsági, adatvédelmi kockázatokat kezelni lehessen – közölték ma az Európai Unió illetékes hatóságai.

Az Európai Biztosítás-felügyeleti Hatóság (EIPOA) elnöke, Gabriel Bernardino közölte, hogy az adatelemzés fejlődése és a Big Data egyre hangsúlyosabb szerepe átszabja a termékek és szolgáltatások piacát, és a felügyeleti szervek jogosan aggódnak amiatt, hogy több olyan terület is lehet – kiemelten a biztosítási piacra utalt –, ahol az ügyfeleket hátrány érheti, mivel a vállalkozások az egyre részletesebb adatok és elemzések alapján az eddiginél többeket fognak a „nem kívánatos” osztályba sorolni.

Éppen ezért az EIPOA nyilvános konzultációt indít a Big Data okozta új helyzetről, hogy felmérjék: milyen új intézkedésekre vagy szabályozásokra lehet szükség. Az elnök elmondta, hogy az adatelemzés következtében pl. egy árvízveszélyes, földrengések által veszélyeztetett vagy éppen közbiztonságilag alacsony szintű helyen élő ügyfél jóval magasabb díjakat kell fizessen, mint mások, esetleg a biztosító emiatt nem is szerződik vele.

Emellett a nagy mennyiségű nyers és feldolgozott adat felhalmozódása azzal a veszéllyel is jár, hogy az értékes információk a kiberbűnözők kiemelt célpontjaivá válnak, és erre is fel kell készülni – tette hozzá Bernardino. Az sem igazán megnyugtató, mondta, hogy az emberek által egyre inkább használt internetképes eszközökből mind több olyan adat szerezhető meg, melyek alapján az érintett cégek akár az ügyfél tudta nélkül is (üzletpolitikai, felügyeleti stb.) döntéseket hozhatnak. Az sem világos, hogy kik és milyen módon alkalmazzák ma a Big Data technológiákat, és ez újabb problémákat vet fel – jelentette ki az elnök, aki nem vitatta, hogy a szolgáltatások színvonalának emelkedését is segíti az ilyen adatelemzés, de a kockázatokat nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Előzmények