Egyre korábban ülnek számítógép elé a gyerekek

A gyerekek egy része már hatéves korától néz pornográf tartalmakat az interneten, az ismerkedést (a flörtölést) pedig nyolc éves koruktól kezdik meg – írta meg a US Today a bukaresti székhelyű Bitdefender CybertTruth felmérésére hivatkozva. (Annyit azért érdemes a kissé a szenzációra törő megfogalmazáshoz hozzátenni, hogy a videóillusztráció szerint a pornórajongó kölykök aránya 1,16 százalék.)

A globális felmérés több mint 19 ezer szülő válaszaira épült, és egyéb meglepő adatokat is tartalmaz, például kiderült, hogy az azonnali üzenetküldőket és a számítógépes játékokat a gyerekek egy része még korábban kezdi el használni: a megkérdezett családokban a csemeték 3,45 százaléka már ötéves korában chatelt, 2 százalékuk pedig ugyanebben a korban már „játékfüggő” volt. A gyerekek negyede 12 éves korában már legalább egy közösségi oldalon rendelkezett profillal (az is kiderült, hogy gyakran idősebbnek állítják be magukat a valóságosnál – a Facebookon muszáj is hazudni, mivel elvileg csak 13 éves kortól lehet rá regisztrálni), 17 százalékuk pedig 10 éves korától használta a közösségi médiát valamilyen formában. A gyerekek és a tinik körében a legnépszerűbbek természetesen azok az oldalak, melyeket a szülők tiltani igyekeznek: a játékokkal és a hackeléssel foglalkozó honlapok, illetve az úgynevezett „gyűlölködő” („hate”) oldalak, ahol szabadon trágárkodhatnak, illetve őszintén kifejezhetik az utálatukat valaki vagy valami iránt.

A US Today megkérdezett az eredményekről egy szakértőt, a Virtual Piggy nevű vállalkozás vezetőjét – ez az oldal szülői felügyelettel biztosított szolgáltatást kínál, ahol a gyerekek kontrollálva tanulhatják meg a pénzügyi ismereteket. Jo Webber nem aggódik túlságosan a felmérés adatai miatt, mint mondja, az ő generációja is hazudott tiniként a koráról, amikor cigihez akartak jutni vagy italt szerettek volna egy kocsmában. Webber szerint a gyereket ugyanúgy a szülőknek kell kalauzolni, tanítani, óvni és felügyelni az internet jót és rosszat egyaránt kínáló világában, ahogy azt a való világban is meg kell tenniük.

Azóta történt

Előzmények