Lezárult a 10. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny internetes előválogatója

A BME rangos versenyére február 23-áig több mint háromszáz háromfős csapat jelentkezett. A csapatok február 27-én, szombaton reggel 10 órakor kezdhették el a feladatok megoldását, amelyre öt órájuk volt. A verseny korábbi kiírásaihoz hasonlóan nem volt megkötés a versenyzők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre vonatkozóan, a problémák sikeres megoldásához alapos algoritmuselméleti, hálózati és számítógépes grafikai ismeretekre, valamint a mesterséges intelligencia területén szerzett jártasságra volt szükség, emellett a forduló az idő szűkössége miatt próbára tette a csapatok gyors kódírási és együttműködési képességét is. A megoldásokat egy külön az előválogatóra készített rendszer pontozta, amely az idő múlásával egyre kevesebb pontot adott a beadott megoldásokra – kivétel volt az a két feladat, melyeknél optimális megoldás nem létezik, így idén először lehetőség volt a csapatok egymáshoz viszonyított pontozására is. A feladatokat az eddigi évek döntőin többször is nagyszerűen szereplő magyar diákok írták.

A hét feladatot legsikeresebben a Warm Apple Pie – Charles University nevű szlovák csapat teljesítette, míg a legeredményesebb magyar csapat, a ∮BdA = 0 a nyolcadik helyen végzett. A döntőre a tavalyi döntő első 3 csapata mellett a legjobb 27 csapatot hívják meg a szervezők.

A Challenge24 következő és egyben utolsó állomásának, a 24 órás budapesti döntőnek április 30. és május 2. között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ad otthont. Itt a versenyzőknek egy meglehetősen összetett problémával kell 24 óra alatt megbirkózniuk.

A hivatalos eredmények megtekinthetők a verseny weblapján, ahol további információkat is olvashatnak az érdeklődők a rendezvényről.

Azóta történt

Előzmények