Piacra dobták a Boston Dynamics híres robotkutyáját

A robotot elsősorban nem magánszemélyeknek, hanem szervezeteknek és cégeknek szánják, és akkor is feltételekkel.

A világ egyik legnevesebb robotfejlesztő cégének egyik legismertebb fejlesztése a Spot nevet kapott „robotkutya”. A négy lábon közlekedő eszköz igen sok megbízás elvégzésére alkalmas, és az idei járványos időszakban gyakran került bele a hírekbe, ugyanis különféle szállítási feladatokra, betegek mozgásának segítésére, adatgyűjtésre, veszélyes helyek felderítésére stb. használták.

Ám eddig egy ilyen Spothoz csak speciális módon lehetett hozzájutni: a Boston Dynamics lízingelte az eszközöket az Early Adopter Program keretében. Most azonban megváltozott a helyzet: normál kereskedelmi termék lett belőle – mint ilyen, ez az első a cég történetében. De vannak feltételek: a kereskedelmi és ipari felhasználásra fejlesztett robotot csak „jószolgálati célokra” („beneficial use”) lehet működtetni, ez szerepel a szerződésben.

A Spotot online értékesítik, a három ajánlat közül kettőre az érdeklődőknek árajánlatot kell tenniük, árban a viszonyítási pontot pedig az adja meg, hogy a harmadik, a magánfelhasználóknak szánt Spot Explorer fejlesztői csomag esetében a Boston Dynamics oldalán 74 500 dolláros (kb. 22 millió forint) vételár szerepel. Az Explorer csomag tartalma: maga a robot, két akkumulátor, egy akkutöltő, vezérlő tablet, tároló és szállító mind a robothoz, mind az akkuhoz és a töltőhöz, Python kliens-csomagok a Spot API-jához, valamint ezeken kívül támogatási szolgáltatások. A magánszemélyek két Spotot vásárolhatnak, ha viszont cégnek vagy egy szervezetnek lenne szüksége rá (esetleg robotflottát szeretnének), akkor az egyedi alku tárgya: az oktatási intézményeknek szánják az Academic csomagot, a kereskedelmi felhasználóknak az Enterprise ajánlatot.

Számtalan kiegészítő is vásárolható az egyes típusokhoz, plusz akku, töltő, portok, kamerák, LIDAR stb.

A Spot egyelőre csak az USA-ban érhető el, de a vállalatnál úgy remélik, hogy még idén megindulhat a nemzetközi terjesztés is: jövőre néhány ezer darab legyártását tervezik, de a leendő igényektől függően ez lehet akár több is. Az idei évre ezer darabot terveztek, ám a számításukat keresztülhúzta a koronavírus-járvány.

Azóta történt

Előzmények