Britek közt a legnagyobb

Sir Timothy Berners-Lee
Sir Tim Berners-Lee

Rangos elismerésben részesült a World Wide Web, azaz a hivatkozásokat tartalmazó hypertext dokumentumok globális internet-alapú hálózatát megalkotó Timothy Berners-Lee. A webes szabványokért felelős konzorcium, az általa 1994-ben alapított W3C elnöke kiemelkedő tudományos munkásságáért és önzetlenségéért vehette át a 2004-es év legnagyobb britjének járó díjat.

Berners-Lee korán kezdett foglalkozni az informatikával: oxfordi egyetemi évei alatt számítógépet épített többek között egy tévéképernyő és egy korai Motorola mikroprocesszor felhasználásával. 1980-ban dolgozott először a genfi Részecskefizikai Laboratóriumban, a CERN-ben, ahol 1989-ben tett javaslatot egy globális hypertext projekt megvalósítására. Ő írta az első böngészőt és webszervert. Berners-Lee első weblapja – amely egyben a világ első weblapja is volt – 1991. augusztus 16-án kelt életre a http://info.cern.ch címen. A világhálót azért hozta létre, hogy a kutatók munkáját megkönnyítse, hogy azok különösebb nehézségek nélkül léphessenek kapcsolatba és dolgozhassanak együtt a föld bármely pontján lévő kollégáikkal.

A HTML megalkotása mellett a web olyan alapkövei kapcsolhatók a nevéhez, mint az url, a hypertext és a http. Találmányait rendkívül önzetlen módon közkinccsé tette, noha ha nem így tesz, ma alighanem ő foglalná el Bill Gates helyét a világ legvagyonosabb embereinek rangsorában. 1999-ben kiadott könyvében (Weaving the Web) többek között azt hangsúlyozza, hogy a számítógépeket csoportmunkát megkönnyítő háttérfeladatok ellátására kell használni, beszél az informatikusok technológiai és morális felelőségéről, valamint emlékeztet arra, hogy a világháló nem egy hierarchikus intézmény.

Tim Berners-Lee eddigi munkásságát szülőhazája nem csak elviekben tartja nagyra: a tudomány kategória nyerteseként és az „Év Britje” cím kiválasztottjaként 25 000 font honoráriumban részesült.

Azóta történt