A titkosítás és a gyerekek miatt csatáznak a Metával a britek

Nagy-Britannia egyelőre nem akar végpontok közötti titkosítást látni a Messengeren és az Instagramon, de konstruktívan dolgoznának a Metával az online biztonságon. Ellenkező esetben a sötétben bujkálnak majd a gyerekekre vadászó szexuális ragadozók, állítják a britek.

Nagy-Britannia többször is sürgette a Metát, hogy ne vezesse be a végpontok közötti titkosítást az Instagramon és a Messengeren, csak ha megfelelő védelmi intézkedéseket alkalmaz a gyermekek védelmére a szexuális ragadozók ellen.

Miközben a brit parlament elfogadta az Online Sagety Billt, addig a Meta (amely a WhatsAppon már titkosítja az üzeneteket), a Messengeren és az Instagramon is titkosított üzeneteket kar, szerintük ez erősítené a biztonságot.

Suella Braverman brit belügyminiszter szerint ő maga támogatja az online felhasználók számára az erős titkosítást, de ez nem mehet a gyermekek biztonságának rovására. A Meta pedig nem tudott olyan biztosítékokat felmutatni, hogy biztonságban tartják majd a platformjaikat a beteg emberektől. Erre pedig szükség van a titkosítás mellé.

A Meta szerint a britek zöme így is titkosítást használó appokkal marad biztonságban a bűnözőktől és hackerektől, és nem akarják, hogy ők olvasgassák a privát üzeneteiket – ezért az utóbbi 5 évet biztonsági intézkedések fejlesztésével töltötték, hogy megelőzzék és leküzdjék a visszaéléseket, de legyen online biztonság. Emellett korlátoznák a 19 év felettieket az őket nem követő gyerekekkel való üzenetváltásban, továbbá a visszaéléseket külön technológiával azonosítanák. A hatóságok felé több jelentést adnának, mint mások.

A gyermekvédelmet célzó Online Safety Bill kapcsán főleg a titkosítás miatt csatáznak a tech cégek és a britek, a vállalatok ellenzik a terveket, mert akkor lehet, hogy nem lehetne alkalmazni a végpontok közötti titkosítást. A kormány szerint azonban ez nem tilos, csak lépni kell a gyermekek kihasználása ellen, és végső esetben kell szkennelni a titkosított üzeneteket. Ez a cégek szerint nem lehetséges.

A brit belügyminiszter mindenesetre konstruktívan dolgozna együtt a Metával, hogy megoldják a kérdést. Ellenkező esetben a szexuális ragadozók és pedofilok melegágya lesz a Facebook és az Instagram, tette hozzá Braverman.

A belügyminiszter nem szeretné, hogy ezek az emberek a sötétben bujkálhassanak, ezért meg kell oldani a nehézségeket, amire szerinte van esély anélkül is, hogy megbüntetnék a Metát. Szerintük létezik megoldás, ahol a magánszféra védelme és a gyermekek védelme is megoldott. Most bizonyítékot várnak a Metától ennek mikéntjére, de ilyet még nem kaptak, ezért egyeztetnének tovább. Bár nem szeretnék, szükség esetén használják majd a törvényi lehetőségeket, közölte Braverman.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meta

Azóta történt

Előzmények