Európa legerősebb szuperszámítógépét építi a Bull

A polgári célú szuperszámítógépes rendszerekért felelős francia központ, a Genci (Grand Equipement National de Calcul Intensif) egy világszinten is kiemelkedő teljesítményű klaszter megépítésére adott megbízást a Bullnak – jelentette be a részben állami tulajdonú szervezet felügyeletét gyakorló Valérie Pécresse francia felsőoktatási és kutatási miniszter. Párizs a gép megvásárlására és üzemben tartására az elkövetkező öt évben 100 millió eurót fog fordítani.

A tervezett szuperszámítógép megcélzott teljesítménye 1,6 petaflops (billiárd lebegőpontos művelet másodpercenként), ezzel – áll a tárca közleményében – ma Európa legerősebb szuperkomputere lenne, és a világ három legerősebb rendszere közé kvalifikálná magát. Más kérdés, hogy mire elkészül, változhatnak az erőviszonyok. A gépet a tervek szerint két lépcsőben telepítik: az első fázis az idei év végén, a második 2011 októberében zárul le. Üzembe állítását követően a tudományos kutatás számára elérhető számítási kapacitás Franciaországban a jelenlegi 600 teraflopsról 2,2 petaflopsra nő.

A gép technikai paraméterei egyelőre nem ismertek, de a szállító Bull – mely ma 9 rendszerrel képviselteti magát a világ legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépeit rangsoroló 500-as toplistán – jellemzően Intel Xeon processzoros klasztereket épít.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Bull

Azóta történt

Előzmények