Bűvészkedés a számokkal: megint csúcsot döntött az iPad?

Az Apple tegnap bejelentette, hogy az iPad mini és a negyedik generációs iPad forgalmazásának startját követő első három napban több mint hárommillió készüléket adott el, ami házi csúcsnak számít. Jelenleg mindkét új modellből csupán a wifis kiszerelések kaphatók, a mobilinternetre képes változatok csak hetek múlva kerülnek a boltokba. A korábbi forgalmi csúcsot tartó harmadik generációs – akkor csak „újnak” nevezett – iPadből 1,5 millió wifis készülék fogyott az első három napban.

Csúcsdöntési kényszer

Az Apple kényszeresen újabb rekordként igyekszik tálalni minden terméke indulását, és ebben az igyekezetében szinte sosem közöl a korábbiakkal összevethető adatokat. Ezúttal két termékcsalád, az iPad mini és az újabb „nagy” iPad startolt egy időben, ám csupán a wifis modellek kerültek forgalomba most. A harmadik generációs iPadből idén márciusban ugyanennyi idő alatt szintén 3 millió fogyott, de az akkor azonnal kapható mobilinternetes változatokkal együtt.

iPad miniEz alapján inkább úgy tűnik, hogy a két újabb iPad-modell egyenként körülbelül annyira volt kelendő, mint az előző generáció. Ez utóbbi azonban annak idején csak 11 országban jelent meg először, míg az iPad mini és a negyedik iPad 34 országban – köztük Magyarországon is – azonnal megvásárolható volt. Ha tehát mindent összevetünk, könnyen lehet, hogy a csúcstartó változatlanul a harmadik generációs készülék.

Az első iPadből egyébként az első nap 300 ezer darab fogyott, és 28 nap kellett az egymillió eladott példány eléréséhez. Az ellátási nehézségekkel debütáló második generáció nyitóforgalmának adatait az Apple nem publikálta, az elemzők becslése akkoriban 400 ezer és 1 millió darab között szórt az első hétvégére. Ezek a számok azonban megint nem összehasonlíthatók a harmadik sorozatéival, mivel ez már a premier napján 11 országban forgalomba került, míg a korábbiak eleinte csak az Egyesült Államokban voltak megvásárolhatók. A vállalatnál egyébként a házi csúcsot nem az iPad, hanem az iPhone 5 tartja, melyből a szeptemberi bemutatót követő hétvégén több mint 5 millió fogyott.

Azt, hogy a legújabb iPad-modellek most egyenként hogy teljesítettek, az Apple nem közölte. Elemzők úgy becsülik, hogy az iPad mini adta a forgalom nagyobb részét 2,3 millió darabbal. Tim Cook, a vállalat vezérigazgatója csupán annyit mondott: e kisebb készülékekből „gyakorlatilag” a teljes készletet eladták, és azon dolgoznak, hogy a „hihetetlen keresletet” minél gyorsabban ki tudják elégíteni.

Tényleg rekord?

A harmadik negyedévben – ami az Apple időszámítása szerint a negyedik pénzügyi negyedév – a várakozásoktól elmaradó forgalmat ért el az iPad. A szeptemberrel véget érő három hónapos időszakban a tabletből 14 millió darabot adott el a cég, ami ugyan éves szinten 26 százalékos növekedésnek felel meg, de messze elmarad a piac által várt számtól. Az elemzők eredetileg 17 millió táblagép eladásával számoltak, majd az iPad mini bejelentését követően – amikor kiderült, hogy „csak” 100 millió tablet fogyott eddig – 14,5-15 millióra módosították a prognózist.

A vártnál gyengébb forgalom amortizálta az iPad egyébként még mindig jelentős piaci részesedését is: az az IDC szerint az egy évvel korábbi 65,5 százalékról 50 százalék közelébe zuhant. A tablet iránti kereslet lanyhulását a vállalat azzal indokolta, hogy mindenki az újabb modellekre várt. Az, hogy valóban ez állt-e a jelenség hátterében, a jelenlegi, negyedik negyedévben ki fog derülni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények