Elindult a OnePlus társalapítójának új, titokzatos cége

Komoly befektetők állnak Carl Pei új, Nothing névre hallgató vállalata mögött. Az év első felében több okostermékre is számíthatunk a cégtől.

Carl Pei, a OnePlus társalapítója tavaly hagyta ott a kedvelt mobilgyártót. Egy ideje már nyílt titok volt, hogy új vizekre evez.

Most pedig azt is elárulta, hogy mivel foglalkozik majd a jövőben. Az új vállalatának a neve Nothing. A Nothing egy londoni, fogyasztói technológiai vállalat, amely mögött olyan neves befektetők állnak, mint Tony Fadell, az iPod feltalálója, Kevin Lin, a Twitch társalapítója, Steve Huffman, a Reddit ügyvezetője vagy Casey Neistat YouTuber.

A Nothing már az év első felében piacra dobná az első okoseszközeit, a célja pedig az, hogy megszüntesse az emberek és a technológia közötti akadályokat, hogy létrehozzon egy zavartalan digitális jövőt. Abban hisznek, hogy a legjobb technológia szép, természetes, kellően fejlett és a háttérbe simulva olyan, mintha csak maga a nagy semmi lenne.

Az nem teljesen tiszta, hogy a Nothing milyen termékekkel foglalkozik majd. Pei egy interjúban sem volt hajlandó válaszolni erre, és azt sem mondta meg, mely cégek ellen szállnak ringbe. Kizárólag annyit árult el, hogy több termékkategóriában is megjelennek, így eszközök komplett rendszerét kínálnák.

Egyelőre egyszerű termékekkel kezdenének, mert még a csapat sem állt össze. De idővel egy olyan jövőt szeretnének biztosítani, amelyben minden eszköz csatlakozik a többihez. A Wired tavaly arról hallott, hogy fejhallgatókra szakosodna Carl Pei új cége, az ügyvezető szerint azonban ennél sokkal többről szól majd a Nothing.

Ebből sokan újabb zenei streamingszolgáltatásra következtettek, de Pei szerint a Nothing nem az előfizetésekre koncentrál majd, hanem a hardverekre és azok eladásaira. Azt azért elismerte, hogy hosszabb távon egy egészséges üzlethez jó hardverre és jó szoftverre is szükség van.

A Nothing azzal különböztetné meg magát a többiektől, hogy teljesen más kinézetű termékekkel jelentkezne, amelyekbe egyedi alkatrészeket épít. Pei szerint ugyanis megvan az oka annak, hogy miért néz ki a legtöbb termék a piacon majdnem ugyanúgy: egyforma komponenseken és egyforma elemeken osztoznak. Emiatt egyébként a OnePlus is sok kritikát kapott, hiszen a készülékeinek többsége a szoftvert leszámítva pont olyan, mint az Oppo néhány hónappal korábban megjelenő eszközei. Ez ugyanakkor nem véletlen: a OnePlus, az Oppo, a Vivo, a Realme és az iQOO mind a BBK Electronics tulajdona (és nemrég bejelentették, hogy egyesítik a OnePlus és az Oppo kutatás-fejlesztési részlegét, csak a szoftverfejlesztés marad külön).

Pei szerint a Nothing esetében már nincs ilyen megkötés, ez egy teljesen független cég lesz, saját alapítói és befektetői tulajdonban, saját kutatás-fejlesztéssel. A Nothing az ígéretek szerint nem átcímkézi majd mások termékeit, hanem egyedi dizájnt hoz a piacra.

Pei hosszú távú terveiben egy olyan vízió szerepel, amiben az emberek egy mezőn piknikeznek, és nincs a közelben kijelző, laptopkijelző, mobilkijelző, okosórás kijelző, semmilyen kijelző. Az úgynevezett ambient computing elterjedése Pei szerint azonban még 20-30 évbe is telhet, de a vállalata olyan jövőről álmodik, amiben a technológia annyira a háttérben marad, hogy a nagy semmire hasonlít.

Azóta történt

Előzmények