Fontosabb a PC-knél a cloud

A brit Society of IT Management (SOCITM) kutatói szerint a cloud computing akár az 1980-as években lezajlott PC-forradalomnál is nagyobb hatást gyakorolhat a közszektor információtechnológiájára. A cloud befogadása töretlenül halad előre, szinte ugyanabban az ütemben, mint évtizedekkel ezelőtt a személyi számítógépek megjelenésének esetében történt.
Míg a cégek első PC-i voltaképpen szövegszerkesztési és táblázatkezelési újdonságokat vezettek be, addig a cloud computing egy fedél alá hozása a terjedelmes információáramokkal és a könnyedén kihasználható számítási kapacitásokkal sokkal forradalmibb változásokat hozhat, hiszen az újítások alkalmazása nem igényel különösebb anyagi ráfordítást, és IT-szakembernek sem kell lenni a rendszer üzembe helyezéséhez. A cloud rugalmassága és a weben keresztül elérhető alkalmazások során megspórolt költségek rövidesen a közszektorban is egyre népszerűbbé teszik majd a technológiát – vélik a SOCITM munkatársai.
A szervezet főmunkatársa, Chris Head a silicon.com portálnak nyilatkozva arról értekezett, hogy az eddigi „erődítmény-megközelítés”, vagyis a komplett IT-infrastruktúra testületi keretek közé kényszerítése már nem tartható fenn tovább. Az átlagos felhasználó egyre gyakrabban használ webes alkalmazásokat a vállalati rendszertől függetlenül, így a vezetésen egyre növekszik majd a nyomás, amely szükségszerűen a technológia irányába fordítja az illetékes hivatalnokok fejét.
„Hacsak az IT-menedzserek nem szállnak fel erre a vonatra, és nem ölelik keblükre az új technológiát, a peremre kerülnek” – bocsátkozott jóslásokba, majd hozzátette: „Nem akarunk egy újabb szakadást az IT-szektor és az üzleti élet szereplői között. Arra akarjuk használni ezt a lehetőséget, hogy közösen, együttes erővel fussunk neki a kérdésnek, és igyekezzük a legjobbat kihozni belőle. Úgy vélem, 18 hónapon belül már láthatóak lesznek a technológia használatba vételének első jelei, tisztán amiatt a gazdasági helyzet miatt, amellyel a közszektor szervei a közeljövőben szembesülni fognak.”
Head úgy véli, ugyan felmerülnek különféle biztonsági kérdések az intézményen kívül tárolt adatokkal kapcsolatban, de ezek nem fogják különösebben befolyásolni a technológia terjedését. A SOCITM szakértői szerint a legfontosabb lépés most az, hogy a közszektor szervei dolgozzák ki a cloud computing bevezetésének stratégiáját, támogassák a további kutatásokat és ecseteljék a felhasználóknak a technológiában rejlő üzleti előnyöket.

Azóta történt

Előzmények