Csökkenteni kell az SMS és az adatroaming díjait

Az európai mobiltelefon-szolgáltatóknak sürgősen és jelentős mértékben csökkenteniük kell az SMS- és az adatroaming-tarifákat – mondta Brüsszelben Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke, aki ebben az évben az európai szabályozók csoportjának (European Regulators Group - ERG) elnöke is. Pataki az ERG május végén, Vilniusban tartott plenáris ülésének eredményeiről számolt be a nemzetközi sajtótájékoztatón. Mint mondta, a litván fővárosban a 27 tagállam hírközlési hatóságait tömörítő ERG számos kérdésben közös álláspontot alakított ki, és ez alapján hamarosan több konkrét javaslatot tesznek az Európai Bizottságnak.

Óvatosabban nyúlnának az adatroaminghoz

A sajtótájékoztatón Pataki elmondta, hogy az ERG áttekintette a roamingtarifák alakulását, és megállapította, hogy bár a tavaly nyári szabályozás eredményeképpen a beszédroaming tarifái 2007 szeptembere és 2008 márciusa között az előírt szintre csökkentek, a célokkal ellentétben a piacon nem alakult ki árverseny. A szolgáltatók ezen a területen nem versenyeznek, a tarifák éppen a megállapított felső határ alatt vannak, és nem jelent meg a fogyasztók igényeit kiszolgáló tarifainnováció sem.

A vizsgálat tanúsága szerint az SMS-tarifák a többszöri felszólítás ellenére sem csökkentek, s továbbra is a költségek többszörösére rúgnak, ahogy az extrém magas adatroamingárak is, amelyek számlái sok esetben sokkolják a fogyasztókat. Mindezek alapján az ERG azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy tartsa fenn a beszédalapú roaming díjaira 2007-ben bevezetett szabályozást, és azt terjessze ki az SMS-tarifákra is.

Az ERG álláspontja szerint azonban az adatroaming egy alapvetően új és még csak elterjedőben lévő szolgáltatás, e területen a beavatkozásnak nagyon körültekintőnek kell lennie, hogy a szabályozás ne korlátozza a piac fejlődését. Ugyanakkor a fogyasztók érdeke megköveteli a tisztességes árazást, az átlátható tarifákat és a megfelelő számlázási egységek alkalmazását. Amennyiben ezeknek az elvárásoknak a szolgáltatók továbbra sem felelnek meg, akkor a szabályozóknak a fogyasztók érdekében közbe kell lépniük – hangsúlyozta Pataki.

A végződtetési díjakkal nincs baj

Az ERG megállapította, hogy a mobilszolgáltatók által alkalmazott végződtetési díjak az elmúlt négy évben a szabályozás hatására mintegy 40 százalékkal csökkentek az Unióban, és mérséklődött az egyes országokban alkalmazott végződtetési díjak közötti különbség is. Az ERG szerint a csökkenés a következő három évben megismételhető lesz, itt tehát nincs szükség radikális változtatásra. Ezért továbbra is javasolják az EB-nek, hogy a szabályozás a jövőben is a már bevált, a szolgáltató költségeire épülő költségmodellen alapuljon, de maradjon kellően rugalmas, és vegye figyelembe a lehető legjobb gyakorlatokat és a nemzeti sajátosságokat is.

Magyarországon az NHH a 2004 elején még 33-39 forint közötti végződtetési díjakat mára 20 forint körüli, az EU-átlag alatti szintre csökkentette. A hatóság 2006-os határozata szerint 2009 január elsejétől a három magyarországi mobilszolgáltató hálózatában a végződtetési díj egységegesen 16,84 forint lesz percenként. Ez azt jelenti, hogy a három magyar szolgáltató végződtetési díjai 2004 vége és 2009 eleje között átlagosan 50 százalékkal csökkennek.

Azóta történt

Előzmények