Műholdas internetre írt ki pályázatot a DARPA

Az Egyesült Államok stratégiai (zömében katonai célú) kutatásokat menedzselő intézete, a DARPA új projektet tervez, mely része annak a már évek óta zajló kutatásnak, mely az űrközi, interplanetáris internet létrehozását tűzte ki célul. (E programot komolyan szorgalmazza Vint Cerf, az „internet egyik atyja”, mivel úgy véli, hogy a közeljövőben szükség lesz rá: hosszú távú űrutazások esetében, illetve akkor, ha a közelmúltban, legalábbis tervek szintjén, több országban is elindított, kiterjesztett Hold-kutatási akciók megvalósulnak, s űrállomások kerülnek bolygónk kísérőjére.)

A múlt héten közzétett felhívás egy olyan technológia megteremtését célozza, amellyel a Föld körül alacsony pályán keringő műholdakkal való kapcsolattartás új, internetes, megbízható minőségű széles sávú kapcsolaton alapuló módját hoznák létre. A kiírás szerint az alacsony pályán keringő űreszközök számára használható megoldások kidolgozása a cél, s az alapfeltételek: közel állandó szinten 100 kb/s-os vagy gyorsabb, kétirányú kapcsolat biztosítása, s az átvitel késleltetése kevesebb legyen egy másodpercnél. A pályázat érdekessége, hogy a többi nagy projekttel ellentében, melyek gyakran 5-10 éves határidőket szabnak, itt egy rövid távú programról lenne szó, s 2012-re, 2013-ra működőképes technológiák terveit várják.

Az új protokoll megalkotására azért van szükség, mivel a jelenlegit (TCP/IP) földi körülmények közé tervezték, vagyis sok elemében nem alkalmas a „bolygóközi” használatra: az űrben például sokkal nagyobb távolságokról van szó, hosszabbak a késleltetési idők, s egy utasítás kiadásánál mindezt figyelembe kell venni, amellett gyakran a Földhöz képest mozgó eszközökről van szó, s ez újabb problémát jelent (az elküldött adatcsomagnak meg kell találnia a címzettet), s ehhez hálózati és konfigurációs automatizmusokat is ki kell fejleszteni.

A pályázatokat (a DARPA csak szervez, a konkrét munkát mindig külsős cégek végzik) november 5-éig várják.

Azóta történt

  • Zombiműhold kóborol az űrben

    A televíziós adásokat továbbító és repülési navigációs adatokat szolgáltató szatellit kikerült az ellenőrzés alól.

Előzmények