Aláírásgyűjtésbe kezdett a DIGI

Nem tűnik túl hatékony és sikerre ítélt kezdeményezésnek, de nem tudjuk, mi is pontosan a cégvezetés szándéka.

A szokatlan lépés hátterében az áll, hogy Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szeptember 15-én a honlapján véleményezésre nyilvánossá tette a 900 MHz-es és az 1800 MHz-es frekvenciasávokban 2022 tavaszán lejáró jogosultságok árverési eljárásának dokumentációtervezetét, előkészítve a frekvenciaárverést.

Ebben a tervezetben azonban olyan feltételek is szerepelnek, melyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik a hazai piacon outsiderként kezelt DIGI kedvező elbírálását, így tovább csökkentik a már eddig is nehezített pályán induló, területileg egyébként is korlátozott elérhetőséget biztosító DIGIMobil esélyeit a legalább minimális felzárkózásra.

Mivel már nem az első eset, hogy a több mint egy évtizede Magyarországon is szolgáltató DIGI hasonló okok miatt esik el lehetőségektől, a vállalat közleményben fejezte ki elégedetlenségét, és kérték a tervezet módosítását.

De úgy tűnik, a korábbi negatív tapasztalatok alapján már nem bíznak a „szolgálati útban”, ezért stratégiát váltottak. Először is a távközlési iparágban példátlan módon, hónapokkal korábban bejelentették, hogy a jelenleg tesztüzemben működő DIGIMobil szolgáltatás januártól élesben, igencsak kedvező árakkal fog elindulni – ezzel nyilván üzenni akartak a piaci szereplőknek és a döntéshozóknak.

Majd pár napja megjelent az aláírásgyűjtési felhívás, melyben röviden így fogalmaznak: „Szeretné, hogy a DIGI-t engedjék versenyezni a mobil frekvenciapályázaton, hogy jobb szolgáltatást kínálhasson Önnek és minden leendő előfizetőjének Magyarországon?”

Mivel az aláírásgyűjtés a közéletben sem túl sikeres megoldás ilyen kaliberű ügyekben, valamint ez a módszer roppant ritka az üzleti világban, kérdés, hogy mi a DIGI szándéka. Elképzelhető az is, hogy egyszerűen csak az ellenállásukat akarják jelezni, de az is, hogy ez a taktikai lépés része egy folyamatosan alakuló kampánynak, melyben inkább az érzelmekre hatva szeretnének tömegtámogatással a hátuk mögött nyomást gyakorolni az NMHH-ra és a versenytársakra.

Meglátjuk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • DIGI

Azóta történt

Előzmények