A vírusok arcképcsarnokát készítette el az MIT kutatója


A Netsky

Alex Dragulescu, a magának már nevet kivívott „net-art” művész új projektbe fogott: a spamek képi ábrázolása és a blogokból készült, úgynevezett grafikai regények után most a számítógépes vírusok megjelenítése foglalkoztatja, s munkájának eddigi eredményei már megtekinthetőek honlapján.

Az 1997 óta az Egyesült Államokban élő, román származású művész több amerikai egyetem számítástechnikai és művészeti tanszékén folyatott tanulmányokat, s egyidejűleg mélyedt el a programozás és a művészettörténet tudományában. Dragulescu sokáig a Kaliforniai Egyetem Számítási és Művészeti Kutatóközpontjának Kísérleti Játéklaboratóriumát vezette, de tavaly elfogadta a világ talán leghíresebb technológiai kutatóközpontjának, az MIT-nek a felkérését, s azóta az ottani Social Media Group kutatója. Számítógépes modellezéssel és az információ képi megjelenítésével kísérletezik, s például saját algoritmusokkal vizsgálta a spamek adathalmazát, majd ezeket dolgozta fel képpé, szintén algoritmusok segítségével: a program számokat rendel az e-mail feladójának címéhez, amelyeket a nullától 255-ig ívelő színskála valamelyik színéhez kapcsolja. Az elkészülő spamnövény ennek megfelelően kapja meg színét; de befolyásolja a kép megjelenítését az IP-cím és a feladás időpontja, valamint bizonyos kulcsszavak (Viagra, nigériai stb.) is.

Ghost
A Ghost Keylogger

Dragulescu az új vállalkozás keretében is valami hasonlót csinált, amikor a legelterjedtebb számítógépes vírusok kódjából alkotott képeket – e munkára egyébként a MessageLabs biztonságtechnikai cég kérte fel, akiktől az „alapanyagot” is megkapta. A művészt, mint mondja, lenyűgözi e kódok bonyolultsága, s kihívásnak érzi azt, hogy miképpen lehet a programsorokból látványt létrehozni.

Paul Wood, a MessageLabs vezető elemzője a projekt kapcsán elmondta, hogy nem csak a marketing miatt kérték fel Dragulescut e munkára, hanem azért is, mivel úgy vélik, az adatok vizuális megjelenítése, egy erre kidolgozott módszer alkalmazása a kutatásaikat is segítheti. Kiderült ugyanis, hogy – miután eleinte mélységes szkepticizmussal fogadták a művész munkásságát – a Dragulescu által kidolgozott megjelenítő program új felismerésekre vezette el a cég kutatóit, s azóta kifejezetten lelkesen támogatják tevékenységét.

Azóta történt

  • A sajtpapírok digitalizálása

    MIT: a világhírű, a szakmában a tophoz tartozó intézmény adta lehetőségek folytán kutatók kitalálták a jegyzetlapok digitalizálását – bár ez némileg több ennél.

Előzmények