Bővít a Drávanet, újabb városokban elérhető

A cég ma közleményben tudatta, hogy az eredetileg Dél-Dunántúl internetszolgáltatójaként ismert, de már országos szolgáltatási területtel működő Drávanet Zrt. Pécs és Budapest után mostantól Pápa, Gönc, Sárbogárd és Izsák városaiban is várja ügyfeleit személyes ügyfélszolgálati irodáiban.

Az 1996-ban kft.-ként Pécsen megalakult Drávanet 2010-ben megújult, és azóta kibővült szolgáltatási portfóliót tud felmutatni, illetve akvizíciós tevékenységeinek köszönhetően megnövekedett, így már közel 20 ezer fős ügyfélbázissal rendelkezik a távközlési piacon. A 2010-es nagy változás következtében TvNetwork Nyrt. és a Drávanet Zrt. között év elején létrejött egy közel 360 millió forint értékű felvásárlási szerződés. A tranzakció során a Drávanet tulajdonába került a TvNetwork ADSL- és 3G-s ügyfélbázisa, valamint az ADSL 3G szolgáltatáshoz szükségeses eszközök. Ez utóbbi a Magyar Telekom telefonközpontjaiba telepítve közvetlen hozzáférést tesz lehetővé az előfizetői végpontokhoz, így optimalizáltabb szolgáltatásokat tud nyújtani.

Azóta történt

Előzmények