Eladó az életem, licitálj rá!

(Infobulvár) Egy ausztrál férfi úgy döntött, hogy teljes egészében új életet kezd, ezért a régit cakumpakk eladja: házát, autóját, motorkerékpárját, jetskijét, sőt a barátait és a munkáját is.

A házassága tönkremenetele miatt csalódott Ian Usher eddigi életét az internetes aukciós portálon, az eBayen bocsátja áruba a június 22-én kezdődő árverésen. Usher úgy becsüli, hogy a „csomag” körülbelül 385 ezer US dollár értékű, ám a licit 1 ausztrál dollárról indul. A szerencsés nyertes az ingóságok megszerzése mellett lehetőséget kap a férfi jelenlegi munkahelyén is, hogy két hét próbaidő alatt bebizonyítsa: az állást is elfoglalhatja.

A 2001-ben feleségével Ausztráliába kivándorló, Perth városában letelepedett Usher – a honlapján elhelyezett bemutatók tanúsága alapján – sikeresen tevékenykedett új hazájában, ám a két évvel ezelőtti válás nagyon megviselte, s úgy érezte, a régi élete totál csődtömeg, ezért döntött a tiszta lap mellett: „Ha eladtam, fogom a tárcámat, az útlevelemet, kilépek az ajtón, és elkezdem újra”.

Az aukcióra felhívó honlap látogatottsága komolyan megnőtt azóta, mióta Usher beszámolt elhatározásáról egy ausztrál televízióban is, s úgy tűnik, a látogatók jó része szimpatizál vele – bár az egész hercehurcával feltehetően igazából csak az eBay jár jól.

Azóta történt

Előzmények