2017-től jöhetnek az egységes töltők

„A rádióberendezésekről szóló, modernizált irányelv hatékony eszköze a készülékek közötti interferencia kiküszöbölésének. Különösen örülök, hogy sikerült megállapodni az egységes mobiltöltőről, amely a fogyasztók és a környezet érdekét egyaránt szolgálja. Nem halmozódnak többé a töltők a fiók mélyén, és nem keletkezik évente 51 tonna elektronikus hulladékˮ - mondta a téma felelőse, Barbara Weiler német szocialista képviselő.

Az irányelvtervezet rádióberendezések, így például mobiltelefonok, autónyitók és modemek piaci bevezetésével kapcsolatban fogalmaz meg egységes szabályokat. Célja, hogy a szabályzás tartsa a lépést az egyre több és egyre változatosabb készülékkel, garantálja, hogy azok nem zavarják egymást, és megfelelnek az alapvető egészségügyi és biztonsági feltételeknek.

Egységes töltő

A képviselők ismét egységes töltő kifejlesztését kérik bizonyos rádióberendezésekhez, konkrétan a mobiltelefonokhoz, hiszen az egyszerűbbé tenné a hordozható telefonok használatát, csökkentené a vásárlói költségeket, és kevesebb feleslegessé vált töltő végezné a szemetesben.

A képviselők módosításai következtében a jogszabálytervezet szerint az egységes töltővel való kompatibilitás alapvető elvárás lesz. Azonban az Európai Bizottság dönti majd el, hogy a rádióberendezések mely csoportja köteles megfelelni ennek a követelménynek.

A nem biztonságos rádióberendezések nyilvántartása

A képviselők támogatták, hogy az új biztonsági előírásoknak nem megfelelő készülékek észleléséhez a hatóságok további piacfelügyeleti eszközöket kapjanak.

Miután a Bizottság alaposan kiértékelte a tagállamok által az ilyen készülékekről nyújtott információkat, meghatározza, hogy melyek azok a termékkategóriák, amelyeket a piaci forgalmazás előtt kötelezően regisztrálni kell. Az Egyesült Államokban már működik egy hasonló adatbázis.

A következő lépések

A tervezetet 550 szavazattal, 12 ellenszavazat és 8 tartózkodás mellett fogadták el, és a jogszabály még a Tanács hivatalos jóváhagyására vár (a jogszabálytervezetről már informális megállapodás született a Tanáccsal). A tagállamoknak két év alatt kell nemzeti jogrendjükbe átültetni az irányelvet, a gyártóknak pedig három év múlva kell megfelelniük az előírásoknak.

Azóta történt

Előzmények