Elérhetővé vált a Windows 11

A Microsoft sok szempontból a biztonságnak rendelte alá az új operációs rendszerét.

A Microsoft a nyáron mutatta be a Windows 11-et, amely az ígért dátumra, vagyis mára meg is jelent. Az előbbi hírben az újítások egy részét kiveséztük, azóta pedig kiderült, hogy a rendszer sötét módja is megújul a hangok terén, illetve a Microsoft Store is nyitottabb lesz.

A start előtti időszak fontos kérdése mindvégig a minimum rendszerkövetelmény maradt, amelyből a Microsoft a kezdeti bejelentéshez viszonyítva nem sokat engedett. A legegyszerűbben úgy ellenőrizhetjük a meglévő PC-nket, hogy letöltjük a vállalat PC Health Check alkalmazását, amely átnézi a hardver képességet, majd megmondja, hogy a Windows 11-hez megfelel-e az adott PC vagy sem. Utóbbi esetben arról is lesz információ, hogy mivel van gond.

Az egyik a fő újítás, amiről a korábbi hírekben nem beszéltünk, az a VBS, vagyis a Virtualization-based Security funkció, amely a modern processzorok hardveres virtualizációs képességeit kihasználva kreál és izolál egy biztonságos régiót a memórián belül. Az így elérhetővé váló úgynevezett virtual secure mode számos olyan biztonsági funkciót kínál, amelyekkel hatékonyan megakadályozhatók az egyes rosszindulatú támadások. Részben a VBS az oka annak is, amiért a Microsoft viszonylag szigorúra szabta a minimum igényeket, ugyanis így a vállalat elérte, hogy amelyik gépre hivatalosan telepíthető az új operációs rendszer, azon biztosan működhet a VBS, ezzel pedig mindegyik Windows 11-es PC megfelelhet az Amerikai Védelmi Minisztérium biztonsági kritériumainak.

Maga a VBS fokozatosan lesz bevezetve. Ha a felhasználó tiszta telepítéssel kezd, akkor a funkció alapértelmezetten bekapcsol. Windows 10-ről 11-re váltva ugyanakkor ezt manuálisan kell aktiválni, emellett az OEM-ek egyelőre szabad kezet kapnak abban, hogy a már kiadott PC-k esetében az előtelepítés során milyen VBS paraméterrel kezdik az első indítást. Utóbbi egy átmeneti időszakra szól, a Microsoft már most azzal számol, hogy a következő évben kiadott PC-k zömén az előtelepített Windows 11 alapértelmezetten aktív VBS-sel lesz szállítva.

Úgy tudjuk, hogy egyelőre azért nem elvárás a jelenleg árult PC-ken az aktív VBS, mert az általa biztosított HVCI (Hypervisor-protected Code Integrity) funkcióhoz egy eszközillesztőt kell alkalmazni, amelyet az érintett cégek ugyan elkészítettek, és ez települ is a Windows 11-gyel párhuzamosan, de nem minden OEM tudta teljes mértékben letesztelni a meghajtót. Emiatt nem szeretnék kockáztatni a már árult rendszerek stabilitását. Nem a funkcióval van tehát gond, hanem a tesztidő volt kevés, de a jövőben ez változni fog. Fontos tényező még, hogy a VBS ugyan nagy biztonságot ad, viszont ennek a teljesítményre nézve ára van. Hogy mekkora deficittel kell számolni az nagyon függ a konfigurációtól, de általánosan előnyös a minél több processzormag, illetve hasznosak az alacsony többletterhelésű eszközillesztők.

A rejtett újítások között még érdekes lehet a továbbfejlesztett ütemező, amely magas prioritással futtat minden aktív alkalmazást, vagyis azokat a programokat, amelyeket a felhasználó éppen lát és dolgozik velük. Ez akkor is így van, ha a háttérben egy processzort erőteljesen terhelő alkalmazás fut, vagyis összességében a felhasználók elindíthatnak különböző, megterhelő háttérfolyamatokat, de a valós munkavégzést így is folyamatosabbnak fogják érzékelni, mivel az új ütemező az aktív programokra fókuszálja az erőforrásokat.

A fentieken túl számos változás érte a felhasználói felületet, de az alvó mód is javult, vagyis a megfelelő rendszerek gyorsabban ébreszthetők fel, továbbá a Windows Hello is tempósabb ismeri fel a tulajdonost. Sőt, az egyik leghasznosabb újítás, hogy a Windows 11 ugyan számos programmal érkezik, de ezek nem kerülnek azonnal telepítésre. Amennyiben a felhasználó sosem indítja el őket, akkor egyszerűen nem kell a helyigényükkel számolni. Ha viszont mégis szükség lenne rájuk, akkor sincs gond, a rendszer az első indításnál gyorsan elintézi a telepítésüket.

A Windows 11 a mai naptól megvásárolható, míg a meglévő Windows 10 rendszerek frissítése fokozatosan halad majd. Utóbbi operációs rendszerről ingyenes az átállás.

Azóta történt