Elindult a Google Map Maker

A Google most elindított új közösségi homokozója, a Map Maker amatőr térképészeket farag a netezőkből Az elv itt is ugyanaz, mint az összes közösségi projekt esetében. Ki ismeri jobban egy adott vidék jellegzetességeit, vagy tudja gyorsabban követni a helyi változásokat? A térképeket elkészítő szakemberek, vagy azok, akik ott élnek?

Ha a Google Maps térképén nincs rajta a nemrég elkészült utca, vagy rajta van, de azóta feloldották a korábbi sebességkorlátozást, vagy éppen ott van még egy azóta lebontott ház, lehet megrajzolni, javítani, törölni. A térképrajzolásban közreműködők kijelölhetnek olyan területeket (neighborhoods), amelyeket úgy ismernek, mint a tenyerüket: ezzel ők válnak ezek moderátoraivá, azaz módosíthatják a mások által felvitt változtatásokat. Most még csak néhány ország térképe nyitott a közösségi szerkesztés előtt: ezek Ciprus, Izland, Pakisztán, Vietnam és jó néhány karibi sziget, melyek mindegyikén hiányos még a térképi adatbázis. Hogy megnyitnak-e minden térképet, és ha igen, mikor, egyelőre nem tudni.

Azóta történt

Előzmények