Erős negyedévet zár az NVIDIA

A grafikus processzorokat fejlesztő NVIDIA a kiábrándító második negyedév után a vártnál jobb eredményekről fog beszámolni. A vállalat közleménye szerint az október 24-én zárult harmadik pénzügyi negyedben az árbevétel a korábban prognosztizált 470–502 millió dollár helyett 510–515 millió dollár között lesz, míg a bruttó haszonrés 31,7 és 32,7 százalék között alakul majd. A Reuters által megkérdezett elemzők 491,6 millió dolláros forgalmat vártak. Negyedéves jelentését november 4-én teszik közzé az NVIDIA.

A kiadott közleményben az szerepel, hogy a GeForce 6 sorozatú grafikus processzorok iránti erős keresletnek köszönhető az árbevétel-növekedés. Elemzők szerint emellett az is segített, hogy a Microsoft az utóbbi időben jelentősen több alkatrészt vásárolt az Xbox játékkonzol gyártásához.

Azóta történt

Előzmények