Megindulhat az EU-s vizsgálat a kínai távközlési cégek ügyében

Karel De Gucht, az Európai Bizottság (EB) kereskedelmi biztosa ma rövid közleményben jelentette be, hogy a bizottság mai döntése értelmében hivatalból (ex officio) vizsgálat elindításáról határoztak a Kínából származó komplett mobiltávközlési hálózatok, illetve azok részelemeit illetően. A vizsgálatnak kettős célja van: egyrészt megnézik, hogy a szállítók megszegik-e az Európai Unió (EU) állami szubvenciót korlátozó intézkedéseit, illetve arra kíváncsiak, hogy elmarasztalhatóak-e a dömpingkereskedelem vétségében.

Az elvi határozat nem jelenti a vizsgálat azonnali megkezdését, áll a közleményben, a döntés akkor lép hatályba, ha a kínai hatóságokkal jelenleg is folyó tárgyalások nem vezetnek eredményre, nem születik egy eljárást elkerülő békés megegyezés.

Mint korábban az IT café is beszámolt róla, az EU-ba jelenleg évente egymilliárd euró értékben szállító kínai távközlési vállalatok elleni fellépés igazából a biztos, Karel De Gucht szívügye, ugyanis miután nemrég nyilvánosságra hozta vizsgálatindítási szándékát, több EU-s gazdasági miniszter is felszólalt ellene. Emellett – ahogy a közlemény erre külön ki is tér az ex officio kapcsán – az európai versenytársak, a távközlési felszereléseket gyártó cégek a kínai piacukat féltve nem szállnak ringbe sem panaszosként, sem támogatóként.

Azóta történt

Előzmények