Százmillió euróval támogatja a processzorfejlesztéseket az Európai Unió

Neelie Kroes, az Európai Bizottság (EB) digitális menetrendért felelős alelnöke a közelmúltban többször is határozottan kiállt azért, hogy Európának a korábbinál sokkal nagyobb súlyt kell fektetnie az elektronikai ipari kutatásokra, mivel ez az egyik eszköz arra, hogy kontinensünk ne maradjon le végleg gazdaságilag a világ prosperáló területei mögött.

Ma a szavak némiképp tettekké alakultak át, ugyanis az EB közleményben tudatta, hogy öt nagyszabású kutatási projektet támogatnak, melyek az új elektronikai stratégia részei, megvalósításának első lépései.

Az öt pilot projekthez 128 céget, kutatóintézetet és egyetemet nyertek meg partnerként, és a munka végső célja, hogy olyan mikroprocesszorokat hozzanak létre, melyek biztosítják az európai ipar versenyképességét e területen, és a jövőben kiemelt mértékű gazdasági hasznot is termelnek majd.

Neelie Kroes a következőket mondta a projektek bejelentésekor: „Nincs vesztegetnivaló időnk. Ezek a projektek jelentős mértékben hozzájárulnak elektronikai stratégiánk megvalósításához. 2013 végére várom azokat a terveket az iparág szereplőitől, melyek alapján a jelenlegi 20 százalékos részesedésünket meg tudjuk duplázni a chipgyártói piacon.” Ennek érdekében az alelnök már megindította az összes érintett bevonó tárgyalássorozatot.

Az említett öt kutatási projekt költsége összesen 700 millió euró, ebből az EB 100 milliót áll, a többit a tagállamok, illetve a cégek teremtik elő.

A kiemelt kutatások listája az EB közleményében olvasható, akad köztük a galliumnitrid további felhasználhatóságát vizsgáló kutatás, vagy pl. az FD-SOI technológia továbbfejlesztését célzó projekt is.

Azóta történt

Előzmények