Vigyázat! Fertőző levelet küldtek a Facebook felhasználóinak!

Tegnap óta nagyon sok Facebook-felhasználó kapott, kap egy látszólag a közösségi oldaltól érkező e-mailt, melyben az áll, hogy törlik a tag jelszavát, illetve felhívják a címzettet, hogy nyissa meg a csatolt dokumentumot. Ám ez a levél nem a Facebooktól érkezik, hanem egy adathalász-támadást jelez – közölte tegnap a McAfee biztonságtechnikai cég.

Facebook scam

Nyomatékosan felhívják arra a figyelmet, hogy a címzett semmiképp se nyissa meg a mellékletben található tömörített fájlt, mivel az egy jelszótolvaj programot tartalmaz, s ha óvatlanul elindítjuk, a szoftver nemcsak a Facebookon használt azonosító-jelszó kombinációt szerezheti meg, hanem az összes olyan jelszót/azonosítót, melyet a felhasználó az adott számítógépen gépel be.

Vannak egyébként árulkodó jelek, melyek utalnak rá, hogy átverésről van szó – írja a McAfee jelentése. Az egyik az, hogy a Facebook (sem) küld ilyen, melléklettel ellátott leveleket a felhasználóknak, legfeljebb olyat, amelyben link található. A másik figyelmeztető jel, hogy a levél rossz angolsággal van megfogalmazva – de egy külföldinek elég jól kell ismernie a nyelvet, hogy ezt felismerje.

A legfontosabb lépés, hogy semmiképp ne nyissuk meg a csatolmányt, mivel akkor feltelepítjük a kártékony szoftvert a számítógépre. A McAfee szerint a malware-t már ismerik a vírusvédelmi programok és megvédenek tőle, ám ha valaki mégis kinyitotta volna a mellékletet és nem tartja naprakészen a vírusvédelmi szoftverét, akkor ajánlatos frissíteni ez utóbbit, majd egy teljes körű ellenőrzést tartani.

Azóta történt

Előzmények