Ezerrel menekül a Facebook

A taktika azonban változatlan: egy olyan vállalkozás, mely a begyűjtött információk értékesítéséből él, nem lehet önmaga ellensége.

A Cambridge Analytica-botrány óta olyan heves támadások alatt áll az egész világot behálózó amerikai közösségi oldal, hogy láthatóan folyamatos kármentés folyik. Az Egyesült Államokban ugyan a kongresszusi meghallgatást kiváló jogászai tanácsait követve kitrükközte a vállalatvezető, Mark Zuckerberg, de nem ez az igazán fontos. A fontos az, hogy sok millió felhasználójuk bizalma rendült meg, és erre mint gazdasági vállalkozásnak reagálniuk kellett és kell.

A változtatásoknak több jele van, de nagyon úgy tűnik, hogy a legtöbb esetben csak szépségtapaszokat adnak, nem pedig valódi reformokat – elég azt megemlíteni, hogy nemrég Zuckerberg belengette azt, hogy globálisan a szigorú európai adatvédelmi szabályozáshoz fognak alkalmazkodni, ám ebből semmi sem lett, sőt.

De azért történnek változások, ezek közül talán az a legfajsúlyosabb, melyet a vezérigazgató tegnap jelentett be az F8 konferencián: ezek szerint új opció jelenik meg a Facebookon, mégpedig a tevékenység történetének törlése („Clear History”).

A módszer már ismerős lehet a böngészők használatából, pontosan ezt a gyakorlatot akarják átvenni – ahogy Zuckerberg írja. Hogy mi ennek a jelentősége? Óriási. A Facebook ugyanis a felhasználók online tevékenységének elemzéséből él, az online history adja a bázist a hirdető cégeknek a profilozásra, a célzott hirdetésekre. Ez adatvédelmileg nagyon problémás – különösen az, hogy akkor is tudnak a beágyazott linkek alapján követni egy embert, ha nem tagja a Facebook-közösségnek –, így a mostani bejelentést is kétségekkel kell fogadni: kizárt, hogy a Facebook elzárja saját maga pénzcsapját. Valószínűleg megint látszatintézkedésről van szó, ezt megerősíti Erin Egan, a Facebook adatvédelmi felelőse is, aki közölte, hogy az adatgyűjtés nem fog leállni.

Ezt alátámasztja Zuckerberg magyarázata is: nem arról van szó, hogy megszűnik a tevékenységek naplózása, hanem feljön egy új funkció, és magának a felhasználónak kell törölni azokat az információkat, melyek arra utalnak, hogy hol, mely webhelyeken járt, milyen alkalmazásokat használt. Ez ugye – hozza a párhuzamot a vezérigazgató – olyan, mint amikor a sütiket törli a felhasználó a böngészőkben, és Mark Zuckerberg nem felejti el megjegyezni, hogy a takarítás azzal jár, hogy kevésbé lesz komfortos a tevékenység a közösségi oldalon, mivel a böngészőknél ez azzal jár, hogy újra és újra be kell jelentkezni adott weboldalakra, újra és újra testre kell szabni a beállításokat.

Azóta történt

Előzmények